Naphimnusz - Ősbemutató az Újévben

50 diáknak ingyenesen. Naphimnusz címmel mutatják be a Szolnoki Sportcsarnokban január 6-án Mihályi Gábor - Harangozó Gyula díjas - rendező-koreográfus új darabját, több mint 200 táncos- zenész- énekes előadó közreműködésével. A produkció - műfaját tekintve tánckoncert - a Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar együttműködésének újabb állomása.

 

Az elsőként regisztrált 50 – középiskolában vagy felsőoktatásban tanuló – diák ingyenesen tekintheti meg az előadást.

A Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar együttműködése már több évre tekint vissza. Legújabb közös előadásuk, a Naphimnusz, Carl Orff Carmina Buranáját és a Sebő Ferenc komponálta Pannon freskó részleteit állítja színpadra. Utóbbit, amelyben a történelmi múlt elevenedik meg élő hagyományaink által inspirálva, 2005-ben mutatta be a Magyar Állami Népi Együttes.

A Naphimnusz című produkció, miközben két részre tagolódik, a rendezői szándékok szerint mégis egy egységes, nagy ívű gondolatként jelenik meg, melynek karakterét a tánc mellett a komolyzenei, a régi-zenei és a népzenei megszólalások határozzák meg. A látványos tánckoncert monumentális, hol sodró, hol lírai jelenetei felidézik az európai, s benne a magyar kultúra világunkat formáló hatását. A műsorban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes mellett közreműködnek még: a Nemzeti Énekkar, a Budapesti Ifjúsági Kórus, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, Herczku Ágnes, Sebő Ferenc, illetve a zenei rendező Izaki Maszahiro.

 

A diákok igazolványszámuk megadásával igényelhetnek jegyet az előadásra:

Kádár Edit Tel.: + 36 20 3338619 vagy e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

www.szolnokiszimfonikusok.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1