TIOP 1.1.1 - Érvénytelen közbeszerzés - mikor lesz digitális tábla?Az egyetlen, érvényes ajánlatot benyújtó IBM bevont volna két olyan alvállalkozót – a Synergont és az Albacompot -, amelyet a versenytanács korábban kartellezésért elmarasztalt.

Érvénytelen ajánlatot adott be mindkét ajánlattevő – az IBM és a HP magyarországi leányvállalata is – a digitális táblák beszerzését célzó tárgyalásos közbeszerzésére, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) írt ki – közölte Horváth Ádám, az NFÜ háttérintézményeként működő Promei Kht. szakértője pénteken sajtóbeszélgetésen.

Az NFÜ-nek nettó 19,2 milliárd forint állt rendelkezésére a digitális táblákhoz, a HP ennek közel másfélszereséért vállalta volna a szállítást. Az IBM belül maradt a limiten, de bevont volna a teljesítésbe 10 százaléknál nagyobb arányban két olyan alvállalkozót – a Synergont és az Albacompot -, amelyet a versenytanács korábban kartellezésért elmarasztalt. 

Az új közbeszerzési tendert hamarosan kiírják, így a szeptemberi tanévkezdésre megérkezhetnek a táblák az iskolákba – tette hozzá a szakértő.

400 forintos euró az árfolyam?

A múlt év július végén indult tender első fordulójának végén mindkét ajánlattevő alkalmasnak minősült, viszont a második fordulóban, amikor az árat és a műszaki tartalmat kellett meghatározni, már lassabban folyt a tárgyalás. Először mind a két ajánlattevő 40 milliárd forint körüli ajánlatot tett, mivel az anyavállalataik pénzügyi szakértői 400 forintos eurót javasoltak árfolyamként beállítani. Az árat tovább srófolta, hogy a szállítótól elvárták: 180 napig finanszírozza az ügyletet, és a tárgyalások idején épp leállt a hitelezés a világgazdaságban. 

Miután az NFÜ sem a műszaki tartalomból, sem az eredeti árból nem engedett, végül az IBM csökkentette az ajánlati az árat 19 milliárd forintra. Ebben egy középkategóriás laptop – programokkal, oktatással és 3 év garanciával – 115 ezer, míg egy interaktív tábla 360 ezer forinttal szerepelt. 

Az NFÜ hétfőn döntött arról, hogy érvényteleníti a tendert, az ajánlattevőkkel pénteken délelőtt közölték ezt.

 Forrás: Interaktív Oktatástechnikai Portál