Szilveszteri receptekA szilveszteri és az újévi ünnepkör a mulatozások mellett a finom ételekről is szól. Íme néhány kitűnő recept!

 

 

 

 

 

 

Szilveszteri receptekEgybensült malac

Hozzávalók:

  • egy kicsi, bontott, tisztított malac
  • zsír
  • füstölt szalonna
  • világos sör
  • citrom
  • (majoránna vagy más zöldfűszer)

A darabka füstöltszalonnát az egyik oldalán sűrűn és mélyen – hosszában, majd keresztben vagdald be – , egyféle „ecsetet” kell kapnod, hogy majd ezzel kenegethesd a malac bőrét. Az állat belsejét (a külsejét nem!) sózd meg, esetleg (ugyancsak belül) zöldfűszerrel is meghintheted. A külsejét dörzsöld át zsírral. A vékony, kiálló, gyorsan átsülő sülő részeit (elsősorban a fülét és a farkát) burkold be alufóliával, hogy majd meg ne égjen. A hasüregébe helyezz el egy alufóliába becsavart pezsgősüveget, vagy más olyan alkalmatosságot, amely megtartja a malac hátát, s megakadályozza, hogy sütés közben, vagy a későbbi mozgatáskor megroppanjon a gerince. A szájába tegyél egy nyers krumplit, hagymát vagy bármi olyasmit, amit a tálalásnál majd kicserélhetsz a citromra.
Egy tepsibe tegyél sütőrácsot – ennek az a feladata, hogy a malacot mindvégig kiemelje a kisülő zsiradékból, nedvekből – s erre fektesd hasára az állatot. Előmelegített sütőben, gyenge-közepes tűznél (cca. 180 Celsius-fokon) süsd, s közben legalább negyedóránként dörzsöld át a bőrét a sörbe mártott füstöltszalonnával. (Lajos Mari számításai szerint a sütési idő a bontott, nyers malac minden kilója után 45-55 perc. Ugyancsak ő javasolja tesztelésre azt a módszert, miszerint egy hústűvel megszúrjuk a nyakán a malacot, s ha a kibuggyanó lé már színtelen, akkor befejezhetjük a sütést. ) A sütés utolsó szakaszában – az utolsó 20-30 percre – ne feledd a védőfóliák eltávolítását! Tálalás előtt a hasbélést vedd ki, s helyezz el egy egész citromot a malac szájában.
Ha marad a sültből, ne kísérletezz a felmelegítésével, kínáld hidegen, úgy lesz a legjobb. jó ünnep! Az év utolsó napja, amikor mindenki elengedi magát egy picit! Nem névnap, nem születésnap, nem karácsony! Oldalunkkal segítséget szeretnénk nyújtani teljes mértékben erre az ünnepre! Hol, hogyan ünnepeljük, és közben természetesen célunk a szórakoztatás is!
Boldog Új Esztendőt Kívánunk Mindenkinek! 🙂

 

Szilveszteri receptekLencsefőzelék

Hozzávalók:

  • 40dkg lencse
  • 2dkg liszt
  • kis fej hagyma
  • babérlevél
  • paprika
  • tejföl
  • ecet

Elkészítés:
A lencsét nézzük át, és többször mossuk meg, majd éjszakára áztassuk hidegvízbe.
Másnap a sóval és a babérlevéllel együtt főzzük meg. Ha puha, hagymás, paprikás rántást készítünk, besűrítjük vele a főzeléket és még pár percig főzzük. Ecettel és csipetnyi cukorral ízesítjük. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá.

 

Szilveszteri receptekKocsonya

Hozzávalók:

  • 1,5kg kocsonyahús
  • 0,5kg sovány sertéscomb
  • 1 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyemgyökér
  • 1 fej hagyma
  • fokhagyma
  • bors

Elkészítés:
A kocsonyának való anyagot nagyon alaposan megtisztítjuk. Annyi vízben, hogy ellepje, a zöldséggel, a hagymával a fokhagymával és a borssal nagyon lassan fozzük 3-4 órán keresztül, amíg a csontról a hús és a bor könnyen leválik. Csak nagyon gyengén sózzuk.
Ha a víz leapadt, annyival pótoljuk, hogy a húsokat ellepje. A tuzrol levéve szedjük ki a húsokat és egy dl. hideg vizet öntsünk a léhez, hogy a zavarossága leülepedjen. Kihutjük és a tetejérol a zsírt leszedjük. A húsokat a csontról leválasztjuk, tányérokban vagy tálakban elhelyezzük és szuron át ráöntjük a kocsonyalevet. Hideg helyre tesszük.

 

Szilveszteri receptekFasírtgolyók

Hozzávalók:

  • 60 dkg darált hús (fele marha-, fele sertéshús)
  • 2 tojás
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 ek olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 tk pirospaprika
  • 3 kk őrölt fekete bors
  • 2 tk só
  • 12 dkg szeletelt fehér kenyér
  • fél liter tej
  • olaj a kisütéshez (kb. 3-4 dl)

elkészítés:

A kenyeret a tejbe áztatjuk. Kb. 10 perc elteltével jól kicsavarjuk.

Közben a finomra vágott vöröshagymát két evőkanálnyi olajon üvegesre dinszteljük.
A darált húst tálba tesszük, összekeverjük a kinyomkodott kenyérrel, hozzáadjuk a hagymát, és az összes többi hozzávalót. Kézzel jól összedolgozzuk. Megkóstoljuk, ha szükséges, utánfűszerezzük.

Nedves kézzel 2-3 cm átmérőjű golyókat formálunk.
Felforrósított olajban kisütjük. Közben időnként megforgtajuk a fasírtgolyókat, hogy egyenletesen barnuljanak.

Konyhai papírtörlővel bélelt tálra szedjük, hogy felitassa a felesleges olajat.

 

Szilveszteri receptekLakkozott bőrös malac zöldségkörettel

Hozzávalók a pecsenyéhez

  • 2 zöld hegyeserős csípős paprika
  • Kakukkfű, majoránna és rozmaring (frissen, 2-2 ág)
  • 3 fej hagyma
  • 2 fokhagyma
  • 1 kávéskanál római kömény
  • 1/2 kk cayenne bors
  • só, bors
  • 3 evőkanál szójaszósz
  • 2 kg bőrös malackaraj
  • 2-3 dl száraz fehérbor
  • olívaolaj

Hozzávalók a lakkozáshoz

  • 10 dkg barnacukor
  • 1 dl vörösbor
  • 5 dl hús alaplé
  • 1 csillagánizs
  • 6 szegfűszeg
  • 1 kávéskanál őrölt chili

Hozzávalók a körethez

  • 20 dkg cukkíni
  • 20 dkg sárgarépa
  • 2 köteg újhagyma
  • friss gyömbér
  • 2 ek olívaolaj
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • kevés pirított földimogyoró

 

elkészítés:

Legalább két nappal a sütés előtt egy minimum kétkilós bőrös malachúst sóval, borssal, római köménnyel, majoránnával és cayenne borssal bedörzsöljük, a bőrét ne érje só! A bőrét beirdaljuk, ügyelve arra, hogy a zsírjába már ne vágjunk bele. Így tegyük a hűtőbe, a fűszereknek elég ideje lesz átjárni az egész húst.

A karaj közepébe éles késsel lyukat fúrunk, s ebbe a következő töltelék kerül: 1 fej hagymát és az egyik csípős paprikát egészen apróra vágjuk, kb. 8 gerezd fokhagymát a kés élével szétnyomunk, majd tovább aprítjuk, ehhez jön a római kömény, bors és a szójaszósz. A nyílást egy gerezd fokhagymával zárjuk le.

A megmaradt paprikát és a friss fűszernövényeket a meghámozott és gerezdekre vágott hagymával és fokhagyma társaságában egy tepsibe tesszük, erre jön a keverékkel már megtöltött malachús, s aláöntjük az olajat és a fehérbort. Alufóliával letakarva egy órán át pároljuk.

Amíg a malac húsa puhul, dobjuk össze a lakkot! A cukrot egy fazékban enyhén megpirítjuk, majd hozzáadjuk a vörösbort, az alaplevet, a chilit, a szegfűszeget és némi borsot, majd folyamatosan keverve, kis lángon forraljuk, amíg besűrűsödik.

A köret elkészítéséhez a cukkínit és a sárgarépát vágjuk ujjnyi szeletekre, az újhagymát karikákra, a gyömbért reszeljük le és olajban egy kicsit süssük át, majd adjuk hozzá a cukkínit, a répát és az újhagymát, 2-3 percig pirítsuk. Ezután jöhet hozzá a szójaszósz és a bor, majd a mogyoró.

A malachúst kivesszük a tepsiből, és sütőrácson még 45 percen át (ill. amíg szép piros nem lesz a bőre) pirítjuk, közben gyakran megkenjük sütőecsetet használva a lakkal. Ha kész, szépen felszeleteljük, szedünk rá a pecsenyeléből, és a zöldségekkel körítve tálaljuk.

 

Szilveszteri receptekRészeg virsli Szilveszterre recept

Elkészítés:

A műbeles virslit (személyenként 2 darabot) „megnyúzzuk”, egyik oldalán hosszában fél cm-re bevágjuk, s fél óráig félédes fehérborban áztatjuk. Szárazra töröljük, s a résbe vékony csík füstölt sajtot dugunk. Grillsütőben megpirítjuk, meleg fehérboros mártással tálaljuk.

Mártás: A fehérbort felforraljuk, s annyi étkezési keményítőt teszünk hozzá, amennyivel sűrű mártást kapunk. Kevés cukorral, mustárral ízesítjük.