Kórházban a gyermek – Ne legyen padlón az anyuka

2014 a család éve (ENSZ, www.family2014.org) jegyében szervezte meg az SCA Care of Life programja keretében a Fenntartható Társadalmi Felelősségvállalás Kerekasztalt, Mátraházán.

A konkrét téma a gyermeküket kórházba kísérő édesanyák, családtagok elhelyezése volt, hiszen a probléma kihatása a családok életére nagyon jelentős, miközben a megoldás nem is olyan nehéz, mint gondolnánk. Van ugyanis több, konkrét példaértékű, fenntartható, a közösséget is tettre bíró, nem „tűzoltás jellegű” megoldás is. Ha erre a helyi adottságok fizikailag lehetőséget adnak, a többi már „csak” összefogás, szakértelem, kitartás és persze idő kérdése.

 

Maga a téma többnyire csak bulvár hírek mentén szerepel a sajtóban. Csak akkor szembesülünk a helyzettel, ha súlyos vagy speciális betegség miatt saját gyermekünk, vagy közeli családtagunk gyermeke elhúzódó kórházi kezelésre szorul. Ilyenkor az anyukáknak, szülőknek munkahelytől, családtól távol, szinte lehetetlen körülmények közt kell aktív támogató jelenlétével segítenie a beteg gyermeket a gyógyulásban. Napi tapasztalat, hogy a nővérek, orvosok empátiája ilyenkor is csodákat tesz. Még a gyermek és csecsemő osztályok miniatűr kórtermeibe is sikerül „tűzoltásként” egy-egy pótágyat, széket, vagy matracot beszuszakolni.

Az SCA Care of Life, Fenntartható Társadalmi Felelősségvállalás Kerekasztal hozzászólói voltak: Dr. Kormosné Debreceni Zsuzsanna, az EMMI Család- és Népesedéspolitikai Főosztály mb. főosztályvezetője; dr. Velkey György, a Bethesda Gyerekkórház főigazgatója; dr. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója; dr. Ágoston Attila a Nova Papír Zrt. vezérigazgatója; Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere; valamint Kováts Adél színművésznő és Jaksa Petra tűzoltó hadnagy a Bethesda Kórház Alapítvány nagykövetei. A SCA Care of Life programját Venter Zoltán ügyvezető igazgató és Molnár László üzletág igazgató képviselte.

Az anyukák, családtagok jelenléte nem nélkülözhető az otthonuktól távol kezelt gyermekek lelki támogatásában. Ha viszont a szükség nem találkozik a lehetőséggel, az óhatatlan kényszermegoldások sorához vezet, ahogy itt is. Az áthidaló, alapjában szükségmegoldásokat felvonultató elszállásolás azonban az anyukák, családtagok aktív támogató jelenlétét alapjában ellehetetlenítő testi – lelki kimerültségéhez vezet, miközben a gyermekellátást az ilyen megoldás épp az esetlegesség folytán hátráltathatja. Az is komplikálja a helyzetet, hogy az egészségügyi intézményeink épületeinek jelentős része eredetileg nem is kórházi célra épült, s kiemelten igaz ez a gyermekkórházakra.

Az egészségügyi törvény minden beteg gyermeknek megadja a kapcsolattartás jogát, amikor kimondja, hogy minden gyermek mellett egy szülő maradhat a kórházi kezelés idejére. A magyar gyermekkórházakban a szoptatós kismamák folyamatos jelenléte már biztosított, más esetben azonban a helyzet korántsem ilyen kedvező.  Az előző kormányok erre a fontos részletkérdésre nem szenteltek kellő figyelmet és így nem nyújtottak elegendő politikai, finanszírozási támogatást sem a gyermekek és anyukák, szüleik egyidejű elhelyezésének biztosítására. Az OEP 2012-es kimutatása alapján az ifjúsági, gyermek és újszülött kórházi ápolás átlagos időtartama 5,2 nap. A korosztály összesen 1.200.000 éjszakát tölt kórházban. Tartós – 1 napnál hosszabb kórházi ápolás – szülői jelenlétre minden ötödik esetben reálisan szükség van, ami így cca. 250.000 kórházban, a betegágy mellett átvirrasztott éjszakát jelent az anyukák, családtagok számára, jobbára rendezetlen, estleges körülmények között.

Az Közös Küldetésünk az Egészség elnevezésű SCA Hygiene Products Kft. és a Bethesda Kórház Alapítvány 2 éves együttműködése révén az Országos Gyermekégési Centrum Anyaotthonának megépítése lehetővé vált. Az Anyaotthon 10 férőhellyel segíti majd az Égési centrum munkáját segítő anyukák, családtagok tartós és fenntartható elhelyezését. Az Anyaotthon teljes építési költsége várhatóan kb. 50 millió forint lesz. Az 1 főre jutó bekerülési költség így 5 millió forintba kerül, ami kevesebb, mint harmada egy kórházi ágyra jutó éves állami „hotel” ráfordításnak. (ez kb. 17 millió forint 2014-ben).

Az SCA Care of Life programja 2 év alatt mintegy 8 millió forint közvetlen anyagi támogatást nyújtott az Alapítvány rövid távú, finanszírozási céljainak segítésére, elsősorban az SCA közvetlen üzleti partnereink bevonásával. Ez persze nem kevés, de a fő csapásirány mégis inkább a Bethesda alapítvány stratégiai, fenntarthatósági céljainak segítése volt. Erre mennyiségileg és minőségileg is többet fordított az SCA Care of Life programja. A fenntarthatósági célok megvalósítására (SZJA 1% felajánlói kör bővítése) 10 civil szervezetet, 50 társcéget, 100 munkatársat és 200 médiapartnert sikerült mozgósítani, mintegy 12 millió Ft ráfordítása mellet. Az addigitól színesebb és szélesebb támogatói körnek köszönhetően sikerült mintegy 10%-al növelni az SZJA 1%-ot felajánlók számát, miközben a nagyobb gyermekegészségügyi célú alapítványoknál átlagban 30% zuhanás történt. Az SCA Care of Life program „Közös Küldetésünk az egészség” kezdeményezésének a lényege éppen ez, a támogatott partner számára hosszú távon is működő kapcsolati és támogatói tőke közös létrehívása, konkrét elszámolható célok mentén.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1