Magyar győztes a rangos Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen

Magyar győztes a rangos Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen

Várdai István csellóművész, a Zeneakadémia végzős hallgatója nyerte meg a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt. A fiatal muzsikusnak nem ez az első nemzetközi sikere, tavaly nyáron a moszkvai Csajkovszkij-versenyen harmadik helyezést ért el.
Az október 14. és október 27. között Genfben megrendezett nemzetközi zenei versenyen hazánkat Várdai István csellista képviselte. Az ifjú előadóművész elnyerte a verseny 20 ezer svájci frank összegű fődíját, valamint a közönségdíjat, a Pierre Fournier díjat és a Coup de coeur Breguet díjat, mely többek között CD felvétellel és kétéves koncertlehetőséggel is jár.
A genfi a világ egyik legrégebbi és legkiemelkedőbb zenei versenye: 2008-ban a zongoristák és a csellisták vetélkedtek egymással, összesen 95-en vállalták a megmérettetést.
Az első fordulóban a versenyzők szólóhangszeres kötelező darabokat szólaltattak meg, a második és harmadik fordulóban teljes hangversenyt adtak zongorakísérettel, a műsort kötelező és szabadon választott művekből állítva össze. Várdai Istvánt - hasonlóan a Csajkovszkij versenyhez - ezúttal is Fülei Balázs kísérte.
A két ifjú tehetség több hónapja készült a megmérettetésre, őszi fellépéseik alkalmával már a versenyre összeállított programjukat adták elő. A harmadik forduló után a zsűri, melynek elnöke a svájci Francois Guye volt, állva tapsolt, a közönség négyszer hívta vissza a magyar művészeket. A versenyt a svájci rádió élőben sugározta és rögzítette.
A negyedik fordulóban, melybe már csak Alexander Buzlov, Peter-Philipp Staemmler és Várdai István jutott, a versenyzők kötelező kamarazenei darabot játszottak a helyi szimfonikus zenekar koncertmesterével. A magyar csellista Kodály Zoltán Hegedűre és gordonkára írt duóját adta elő. Az október 27-i döntőn Csajkovszkij Változatok egy rokokó variációra című versenyműve csendült fel a Genfi Kamarazenekarral közös előadásban.
A díjnyertesek ünnepi koncertjét 2009 tavaszán rendezik.
Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a győzelem kapcsán elmondta: "Ilyen rangos zenei versenyen nyerni olyan, mint egy világbajnoki győzelem a sportban. Ekkora siker még a Liszt Akadémia diadalmas történetében is ritkán adatott meg. Várdai István máris beírta a nevét a magyar előadóművészet arany könyvébe. Egy jelentős művész-karrier kibontakozásának lehetőségét látom, mely - remélem - beteljesül."
Várdai István 2009 tavaszán fejezi be tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László tanítványaként, valamint a Bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendékeként.
Tehetségét többször jutalmazták külföldi zenei versenyeken is, a 2007-es moszkvai XIII. Nemzetközi Csajkovszkij verseny III. díja mellett, a Nemzetközi Csajkovszkij Alapítvány különdíját, 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen Kronberg-i Akadémia különdíját nyerte el, illetve első helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms-versenyen. Várdai István mindemellett egy egészen kivételes sikersorozattal is büszkélkedhet: háromszor nyerte meg a David Popper Nemzetközi Zenei Versenyt.

Forrás: edupress.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1