Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála (olvasónapló)Gazdag főnemesi családba született 1828. szeptember 9-én, de szüleit korán elveszítette. 1844-47 között a kazanyi egyetem diákja volt, bekerült az úri körök léha társaságaiba, és szenvedélyes túlzásokkal élte a mulatozós, kicsapongó életet.

Az úri otthonok, a nemesi udvarházak helyszínei később műveiben is visszaköszöntek.

Amikor megcsömörlött a társaságoktól, visszatért birtokára, és igyekezett emberségesen bánni jobbágyaival. Aztán egy hirtelen fordulattal 1851-ben katonának állt, a Kaukázusban harcolt, majd hadnagyként szolgálta végig a krími háborúban Szevasztopol ostromát. Már korábban is írt, tehetsége már akkor feltűnt, de valójában a kaukázusi és a szevasztopoli élmények bontották ki benne a nagy ábrázolót. Ott írta meg első könyvét, a Gyermekkort. Megvált a hadseregtől, mert író és pedagógus akart lenni. 1855-ben Pétervárra utazott, ahol megismerkedett korának legnevesebb íróival: Turgenyevvel, Goncsarovval, Osztrovszkijjal, Csemisevszkijjel és más írókkal. 1857 elején féléves utazást tett Franciaországban, Svájcban, Észak-Olaszországban és Németországban. Kétévi tervezgetés után pedig hozzálátott az 1864-től 1870-ig, hatévi megfeszített munkával írt Háború és békéhez.

Tolsztoj szerint tudni lehet, mit kell tennie az embernek, ha meg akarja valósítani önmagát. Csak lelke erőfeszítésétől függ, hogy ne essen személyisége és a történelem csapdájába. Mivel alá van rendelve egy felsőbb akaratnak, fejlődésének iránya kiszabott, még ha ez az irány spirális is, ahol emelkedés és hanyatlás váltja egymást. Tolsztoj világa az előírtságtól formálódó ember világa, akinek léte jelentéssel bír. Valójában megtervezett lény, kinek e tervet fel kell ismernie önmagában, végrehajtania és keresztül vinnie a világban.

1859-ben saját költségén iskolát alapított birtokán, ahol a parasztgyerekeket oktatta személyesen, és még tankönyveket is írt számukra. Megtett egy egyesztendős külföldi tanulmányutat is, hogy tanulmányozza a népoktatást. Londonban Herzennel találkozott, valamint Dickens nevelésről szóló előadásait hallgatta. 1962-ben megházasodott. Felesége Szofja Andrejevna lett, ki szinte megfojtotta az írót beteges félelmeivel, féltékenységével. Elszakította barátaitól, még gyermekeivel sem engedte szívesen találkozni. Tolsztoj a szökést fontolgatta. 1910. október 28-ára virradó éjszaka titokban elhagyta otthonát, vonatra szállt, de tüdőgyulladást kapott, és az asztapovói vasútállomáson meghalt.

 

Az 1884-86 közötti években született mű a XIX. századi orosz realista irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Műfaji meghatározása kis fejtörésre is okot adhat, mivel Kosztolányi Dezső tragikus novellának nevezi, Mészöly Miklós pedig kisregénynek minősíti. A mű terjedelme inkább a novellát, mint a regényt juttatja eszünkbe, de megismerjük belőle Ivan Iljics teljes életét, ami inkább a regényre jellemző. Ezért szokták a kisregény vagy ritkábban a nagynovella címkét használni. Tolsztoj műveit az őszinteség, világosság, eredetiség hármas ismérve jellemzi, melyek az emberi létezés mozzanatainak pontos é hiteles „leltárát” készítik elő: Ivan Iljics Golovin törvényszéki bíró haldoklásának történetét.

A mű megírására Tolsztojt egy megtörtént eset ihlette. Egyik tulai ismerőse, egy bírósági hivatalnok, rákban halt meg. Ő pedig feldolgozta az esetet. A kéziratot 1881-82 táján kezdte el írni, a mű 1886-ban jelent meg. Az írót akkoriban már egyre inkább foglalkoztatta az a gondolat, hogy miként kell élni, és hogyan nem szabad élni. A modellül választott bíró életútja pedig azt példázta számára, hogyan nem szabad élni, és a szenvedés folyamatának ábrázolásában alkalom nyílt számára arra, hogy megmutassa, miként kellene a humánum, az erkölcs szabályai szerint alakítania az egyénnek saját pályáját, saját sorsát.

Az eseménysorozat indításakor Tolsztoj különleges szerkezeti megoldást választ: megbontja a lineáris időrendet, a cselekmény időrendben utolsó szakaszát lemetszi, és a mű elejére helyezi. Fokozatosan tárul ki a cselekmény tere. Először apró részletességgel leírja a polgári otthon szűkösségét az asztalterítő csipkéjéig részletezve, majd Oroszország különböző területein száguld, évtizedeket átívelve, csupán megemlítve a meghatározó eseményeket, hogy aztán újból lassítson a tempón, s elég figyelmet szenteljen Ivan Iljics szenvedéseinek. Tolsztoj a maga áramkörébe bevonja az olvasót ezzel a sajátos, az időrendet felborító szerkezeti megoldással. Valamint elgondolkodtatja arról, hogy ebben a bárhol, bármikor játszódható történetben milyen ember is lehetett Ivan Iljics Golovin, ha – állítólag – szerették, és mégis ilyen részvétlenül fogadják halálát. Milyen lehetett az élete?

Az 1884-86 közötti években született mű a XIX. századi orosz realista irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Műfaji meghatározása kis fejtörésre is okot adhat, mivel Kosztolányi Dezső tragikus novellának nevezi, Mészöly Miklós pedig kisregénynek minősíti. A mű terjedelme inkább a novellát, mint a regényt juttatja eszünkbe, de megismerjük belőle Ivan Iljics teljes életét, ami inkább a regényre jellemző. Ezért szokták a kisregény vagy ritkábban a nagynovella címkét használni. Tolsztoj műveit az őszinteség, világosság, eredetiség hármas ismérve jellemzi, melyek az emberi létezés mozzanatainak pontos é hiteles „leltárát” készítik elő: Ivan Iljics Golovin törvényszéki bíró haldoklásának történetét.

A mű megírására Tolsztojt egy megtörtént eset ihlette. Egyik tulai ismerőse, egy bírósági hivatalnok, rákban halt meg. Ő pedig feldolgozta az esetet. A kéziratot 1881-82 táján kezdte el írni, a mű 1886-ban jelent meg. Az írót akkoriban már egyre inkább foglalkoztatta az a gondolat, hogy miként kell élni, és hogyan nem szabad élni. A modellül választott bíró életútja pedig azt példázta számára, hogyan nem szabad élni, és a szenvedés folyamatának ábrázolásában alkalom nyílt számára arra, hogy megmutassa, miként kellene a humánum, az erkölcs szabályai szerint alakítania az egyénnek saját pályáját, saját sorsát.

Az eseménysorozat indításakor Tolsztoj különleges szerkezeti megoldást választ: megbontja a lineáris időrendet, a cselekmény időrendben utolsó szakaszát lemetszi, és a mű elejére helyezi. Fokozatosan tárul ki a cselekmény tere. Először apró részletességgel leírja a polgári otthon szűkösségét az asztalterítő csipkéjéig részletezve, majd Oroszország különböző területein száguld, évtizedeket átívelve, csupán megemlítve a meghatározó eseményeket, hogy aztán újból lassítson a tempón, s elég figyelmet szenteljen Ivan Iljics szenvedéseinek. Tolsztoj a maga áramkörébe bevonja az olvasót ezzel a sajátos, az időrendet felborító szerkezeti megoldással. Valamint elgondolkodtatja arról, hogy ebben a bárhol, bármikor játszódható történetben milyen ember is lehetett Ivan Iljics Golovin, ha – állítólag – szerették, és mégis ilyen részvétlenül fogadják halálát. Milyen lehetett az élete?