(1926)
Tragikus az ember, úgy látja Kosztolányi, de aki tudja ezt, s akiben ezért él szenvedő és véges életidejű, tragikusságra ítélt társai iránt a részvét, szeretet és szolidaritás, az segíthet e véges létezésen belül kibontakoztatni önmagából s minden emberből, amit csak lehet.
(NÉMETH G. BÉLA)
A regényt a Nyugat közölte 1926. július 1-jétől folytatásokban, miután Kosztolányi Dezső a szerkesztőknek, Osvát Ernőnek és Gellért Oszkárnak egy napon reggeltől estig tartó felolvasás után bemutatta, méghozzá – mint Gellért Oszkár írja visszaemlékezéseiben – harsányan és elfúlva, olykor-olykor a zokogással küzdve”, ki-kifutva a szobából, hogy lecsillapodjék, a hallgatók pedig szótlanul és meghatottan várták” a felolvasás folytatását.
Az Édes Anna egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt a kommünről.