Kinézek az ablakon,
Falevél egy nagy halom!
Már a földet takarja,
A szél összekavarja.

---

Egy kis huncut szélgyerek
falevelet kergetett.
Összevissza kavarta,
feldobálta magasra.

Rászórta a fejemre,
leráztam én nevetve;
feldobáltam, fel az égbe,
kapaszkodjon meg a szélbe!

---

Köd ül a völgyben pöffeszkedik,
szerteszéjjel terpeszkedik,
nyújtózkodik, hempereg,
földi-felhőrengeteg.

---

Sír a felhő, hull a könnye,
eső ömlik le a földre.
Issza föld, míg csak bírja,
maradékból lesz a tócsa.
Belelépek, tocsogok,
jaj, már csupa sár vagyok!
Nem baj, csak még essen, essen,
szeretem, ha cuppg, fröccsen!

---

Dagi tócsa, pocsolya,
de nagy a kend pocakja!
Nő a tócsa, dagad, hízik,
a cipőm már alig látszik!
Minden csupa víz és sár,
ez az ősz, és nem a nyár!

---

Ez a gomba, de megnőtt!
Hordom majd, mint esernyőt!
Künn az esőn nem ázok,
gombám alá beállok.
Vígan nézem az esőt,
hordok gomba-esernyőt!

---

Állok az esőn, nézem, hogy potyog,
sok kicsi cseppecske orromon kopog,
csiklandozza arcomat, befogom az orromat,
kinyitom a számat, be is kapok hármat!

---

Piros-arany lombok között fújdogál az őszi szél,
hogyha kicsit csöndben maradsz, meghallod, hogy mit mesél.

Felhők hátán, tengeren túl hűvös idő közeleg,
bércek ormán, fenyvesek közt már a zord tél integet.

Földre hullott falevelet görget már az őszi szél,
figyelj csak jól, azt meséli: közeledik már a tél.

 

---

 Forrás: Amatőr Irodalmárok Klubja

blog comments powered by Disqus

< Előző		Következő >