A tervek szerint év végén megnyílik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Informatóriuma: a „szuperintegrált tér” igyekszik bemutatni és alkalmazni az élet szinte minden területén előforduló informatikai lehetőségeket, az egyetem legfrissebb kutatásait, eredményeit
– mondta el a témában rendezett május 31-ei szegedi előadás kapcsán Z. Karvalics László, az SZTE docense az MTI-nek. Az új kulturális és közművelődési intézmény kétmilliárd forintból épül föl.
A szakember kifejtette: az emeleten a nagy emblematikus attrakciók közt láthatja majd a nagyközönség az intelligens mintaotthont, ahol a konyhától a nappalin át a hálóig minden informatizálási lehetőséget igyekeznek bemutatni. Berendeznek egy 15-20 fős okosszobát is, amelyben a világ kínálatát mutatják be a csoportos szellemi alkotómunkában, döntéshozatalban, magas szintű nyelvoktatásban. A helyszín interaktív, így lehetőséget biztosít tanórák, telekonferenciák, fókuszcsoportos közvélemény-kutatások lebonyolítására.
A földszinten két fontos látnivalóval találkozhat a közönség. A „Kütyüfarmon” az információs kultúra legfrissebb termékeiből vehetnek kezükbe egy-egy darabot a látogatók. Itt a telefontól a különböző speciális pendrive-okig, gyermek vagy kismama informatikai eszközökig minden megtalálható lesz. Egyszerre több száz eszközt próbálhatnak ki a látogatók egészen addig, míg meg nem jelenik a következő generáció az adott termékből, hiszen a korábbi akkor az egyetem informatikatörténeti múzeumába kerül. A másik nagy attrakció a „Képernyőfal” lesz, ahol a kivetítésnek a legkorszerűbb technológiáit láthatják az érdeklődők. Ez két falat foglal majd le.
A közte lévő mintegy 250 négyzetméteren, 30 kisebb helyszínen különböző tevékenységformákat terveznek. Közük lesz egy háromdimenziós kutatói munkakörnyezet, kialakítanak egy izgalmas mozgásérzékelős teret, de informatikai cégeket is inkubálnak, készül egy ledbarlang, és lesz egy virtuális-digitális Szeged-gyűjtemény is. Emellett az intézményben folyamatosan jelen lesznek szakemberek, kutatók, akik az aktív időtöltésben résztvevő látogatóknak azonnal válaszolni tudnak a felmerülő kérdéseikre. „Ezért nevezzük előszeretettel szuperintegrált térnek azt, ami itt létrejön” – magyarázta Z. Karvalics László. Itt minden funkció együtt lesz. A létesítmény emellett különböző programoknak is helyet biztosít.
A szakember elmondta: a legközelebbi hasonló intézmény a linzi ARS Electronica. Az területileg nagyobb, ugyanakkor a tevékenységi köre sokkal szűkebb, mert a számítógépes művészet és a technológiák legújabb világának, valamint a különböző speciális szakmai közösségeknek egymásra találási helyszíne.
Szegeden az új kulturális és közművelődési intézmény kétmilliárd forintból épül föl. A négyszintes, 6700 négyzetméteres épület kivitelezési költségeinek 83 százalékát európai uniós támogatásból fedezik.
Az új intézmény hármas funkciót fog betölteni. Az SZTE Informatóriuma mellett itt működik majd a város egyik fontos kulturális intézménye, a Százszorszép Gyermekház, és a központ egyik fontos attrakciója lesz az SZTE ide költöző informatikatörténeti múzeuma.