Egykori roma iskolát vesz át a görög-katolikus egyház, és négy iskola működtetését bízzák szeptembertől az Országos Roma Önkormányzatra. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány tiltakozik, véleményük szerint szegregált iskolák kialakítására törekednek.

Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a kérdéssel kapcsolatban kifejtette, erősíteni kívánják a nemzetiségek kulturális autonómiáját, szerintük az Országos Roma Önkormányzattól sem vitatható el, hogy „a közösséghez tartozó roma fiatalok nevelésében, oktatásában aktív szerepet vállaljon.”

 

Egy 2007-ben bezárt roma iskola épületét adta át a görög-katolikus egyháznak a Nyíregyházi Önkormányzat. Az intézményt a roma gyerekek jogainak megsértésének okán szüntették meg 5 éve, a város akkori vezetése elismerte, hogy a zömmel mélyszegénységben élő cigány családok lakta telepen bezárja az iskolát, mert ott törvénysértő módon elkülönítették a roma gyerekeket. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára néhány hónapja támogatásáról biztosította a görög-katolikus egyházat, ami szeptembertől első osztály indítását tervezi az átvett épületben.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) beperelte a várost és a görög-katolikusokat is, mert álláspontjuk szerint az újranyitás a „jó erkölcsbe ütközik, amennyiben célja és eredménye a Guszev-telepi cigány gyerekek többségi gyerekektől való jogellenes elkülönítésének visszaállítása”. A CFCF ezért az iskola bezárására tett indítványt, amelyben arra kérte a bíróságot, hogy ne engedélyezze szeptembertől első osztály indítását. Ezt a bíróság megalapozott döntés hiányában elutasította.

A napokban adott hírt a Roma Sajtóközpont (RSK) arról, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) négy általános iskola átvételét tervezi szeptembertől. Szerintük az ORÖ nem rendelkezik az iskolafenntartáshoz szükséges pedagógiai háttérrel, tapasztalattal, szakembergárdával, mégis iskolafenntartó lehet. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős államtitkár-helyettes az aggályokra felelve elmondta, pedagógiai háttérrel a köznevelési intézménynek kell rendelkeznie, nem az iskolafenntartónak, vagyis nem probléma, hogy az ORÖ-nek még nem voltak iskolái.

Az államtitkár-helyettes azt is hozzátette, az államtitkárság erősíteni kívánja a nemzetiségek kulturális autonómiáját, az Országos Roma Önkormányzattól sem vitatható el, hogy „a közösséghez tartozó roma fiatalok nevelésében, oktatásában aktív szerepet vállaljon”. Ezek az iskolák abban különböznek majd a többi „szegregált” intézménytől, hogy „működését a roma közösség választott testülete irányítja, munkája az identitás fejlesztéséről, az esélyteremtésről és a hátránykompenzálásról szól”.

 

{module Forrás: edupress|none}