A Nők a Tudományban Egyesület idén is megrendezi a Lányok Napja programot: az interaktív nyílt nap április 24-én, csütörtökön lesz, melyre április 14-ig jelentkezhetnek a középiskolás lányok. A cél, hogy a műszaki és informatikai pályák iránt érdeklődők betekinthessenek egy-egy vállalat, cég, egyetemi laboratórium életébe, és megismerhessenek olyan nőket, akik sikeres karriert futottak be.
Bár Magyarországon még csak harmadszorra rendezik meg a Lányok Napja programot, az Egyesület Államokban és több európai országban már nagy népszerűségnek örvend az esemény. Az akcióval azt szeretnék megmutatni, hogy a kutatás-fejlesztésben, a mérnöki pályán és az informatika területén is lehet nőként érvényesülni. Segítenek a lányoknak a pályaválasztásban, bevonják az iskolákat és tanárokat a támogatásba, és tudatosítják a szülőkben és a közvéleményben, hogy a „férfiasnak” hitt szakmákban is igény van a női szerepvállalásra. A nyílt nap szükségességét mutatja, hogy még mindig nagyon kevés lány választja világszerte a mérnöki, technológiai pályákat.
„Kevéssé ismert tény, hogy az USA legelső számítógépének, az ENIAC-nak nők voltak a programozói. Ennek ellenére napjainkban a lányok – bár hasonló arányban használják a számítógépet és az Internetet, mint fiú kortársaik – ötször kisebb valószínűséggel választanak technológiai pályát. A jól képzett női szakemberek hiánya következtében jelenleg a világ fejlett országaiban a nők az infokommunikációs (ICT) szakértők kevesebb, mint 20 százalékát teszik ki. Ez azzal jár, hogy nincsen kellő szakember utánpótlás, és riasztó hiány várható, amikor be akarják majd tölteni az ICT álláshelyeket. Az EU számításai szerint 10 éven belül 700.000-rel több üres állás lesz, mint amennyit a végzős diákok be tudnak tölteni. Így tehát az ICT biztos álláslehetőséget kínál mindenki számára – és a lányokat tárt karokkal fogadják ezen a területen” – olvasható a Lányok Napja honlapján.
A középiskolai szakosodás, fakultációválasztás az első lépcsőfok a pályaválasztásban, ilyenkor azonban még nagyon kevés tapasztalat és információ áll a lányok rendelkezésére. Gyakran nincsenek előttük olyan női minták, amiknek a hatására el mernének indulni a „férfiasabbnak” vélt szakmák irányába. Ezen szeretne változtatni a program, mely a 9–11. évfolyamos lányokat szólítja meg. Az érdeklődők kiválaszthatnak egy fogadóhelyet – a Magyarországon vezető szerepet játszó vállalatok, cégek, egyetemi laboratóriumok közül – melyre a megadott napon ellátogatnak. A nyílt napon tájékoztatást kapnak a karrierlehetőségekről, találkozhatnak olyan nőkkel, akik ott dolgoznak, és sikereket értek el, valamint aktívan is bekapcsolódhatnak a fogadóhely feladataiba. A részvétel erősítheti önbizalmukat, képességeikbe vetett hitüket, és felkeltheti az érdeklődésüket olyan szakmák iránt, melyeket eddig nem mertek választani a sztereotípiák és társadalmi elvárások miatt. „A tapasztalatok szerint az akció eredményeképpen egyre több lány tanul tovább és helyezkedik el olyan szakterületeken, amelyekről eddig azt hitték, nem nekik való. A vállalatok pedig nagy örömmel várják vissza „lányaikat” a szakiskolai vagy egyetemi tanulmányokat követően, munkát, szakmai közösséget, karrierlehetőséget kínálva nekik” – olvasható a Lányok Napja oldalán.
Hogyan lehet jelentkezni a rendezvényre?
Az intézmények kis csoportokban fogadják a középiskolás lányokat, ahol a kijelölt kísérők – önkéntesek, ott dolgozók – vezetik őket körbe. Bemutatják a cégnél folyó kutatás-fejlesztési és mérnöki tevékenységet, és bátorítják a lányokat a kérdések megfogalmazására, aktív bekapcsolódásra. Jelentkezni a Lányok Napja honlapján lehet március 18. és április 14. között. A jelentkezéshez regisztrálni kell az oldalon. Mindenki egy programon vehet részt, ezért érdemes alaposan átgondolni a választást. A résztvevő intézmények listája megtalálható a honlapon a Hol vagyunk? fül alatt, de ha nehéz a választás, érdemes a fogadóhelyekről a saját honlapjaikon is tájékozódni.
{module Forrás: edupress|none}