A közel egy időben keletkezett három mű a Közöny, a Sziszüphosz mítoszaés a Caligulaközött nyilvánvaló a kapcsolat. Maga a szerző „a három abszurd” néven említi őket naplójegyzeteiben. A Sziszüphosz mítoszais éveken át készült.
A könyvnyi terjedelmű esszé célkitűzése szerint nem egy abszurd filozófiát akar bemutatni, hanem csupán egy abszurd életérzést. „Egy szellemi betegség leírását”, méghozzá „a maga tiszta formájában”. A kiinduló tézis az, hogy „csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére.” S vajon „mitől abszurd az ember? Attól, hogy a kisujját sem mozdítja az örökkévalóságért.”
A mű három nagy fejezete az Abszurd gondolatmenet, Az abszurd ember, Az abszurd alkotáscímet kapta. A záró példázat a címadó Sziszüphosz mítosza. (A Kafka életművét vizsgáló fejezet azért vált függelékké, mert megjelenését a cenzúra nem engedélyezte.)
Sziszüphosza görög mitológia egyik legösszetettebb alakja, akinek alakjához egymással is vitatkozó cselekvések és értékek tapadnak a hagyományban. Közismertté azonban csak annyi vált ebből, hogy ujjat húzott az istenekkel, s ezért bűnhődnie kell az idők végezetéig. Az alvilágban állandóan egy hatalmas sziklát kell felgörgetnie egy hegyre, s amikor célba érne, a szikla mindig visszagurul a mélybe. Camus értelmezésében a fölösleges és reménytelen munkánál valóban nincsen szörnyűbb büntetés. Számára Sziszüphosz abszurd hős. Tudatos ember, mítosza ezért tragikus. Végkövetkeztetésében ez a munka mégsem fölösleges és tragikus egészen: „Otthagyom Sziszüphoszt a hegy lábánál! Minden ember megtalálja a maga terhét. De Sziszüphosz a felsőbbrendű hűségre tanít, mely isteneket tagad és sziklákat emel. Ő is úgy ítéli, hogy minden jól van. A gazdátlanná vált világ neki se nem meddő, se nem kicsi. A kő minden egyes darabja, a sötétlő hegy minden egyes ércszilánkja külön kis világ a számára. A csúcsokért vívott küzdelem maga is betöltheti az ember szívét. Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt.”(Vargyas Zoltán ford.)