Budapest, 2015. november 27. – Minden év november utolsó péntekjén tartják a nemzetközi „Ne vásárolj semmit” napot. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyasztói társadalom problémáira. A Magyar Természetvédők Szövetsége ezért ma arra kérte az embereket, hogy egyáltalán ne vásároljanak. Az 1990-es években elindult „Ne vásárolj semmit!” napot azért „ünnepelték”,hogy rámutassanak a túlfogyasztásra, a tudatos vásárlási szokások fontosságára. A természetvédők akciója arra hívta fel a fogyasztók figyelmét, hogy az év minden napján a vásárlás előtt gondolják meg, hogy valóban szükségük van-e a megvásárolni kívánt termékre és csak akkor vegyék meg, ha az valóban szükséges. Ha vásárlás mellett döntenek, akkor is mindenképp keressék a helyi, hazai árucikkeket, az idény zöldségeket és gyümölcsöket, valamint a méltányos kereskedelemből és ökológiai gazdálkodásból származó termékeket. „Örülnénk, ha legalább ezen a napon minél többen elgondolkodnának a vásárlási szokásaikon, és amennyiben a „túlfogyasztás” jeleit látják magukon, megpróbálnának lépésről-lépésre kiszabadulni a fogyasztói társadalom ördögi köréből. Sokkal boldogabbak lennénk, ha a felesleges dolgok vásárlásával töltött időt kirándulásra, olvasásra, beszélgetésre, és egyéb, valódi örömet hozó tevékenységre, kikapcsolódásra fordítanánk. Kezdjük el még ma! ” – buzdított a változtatásra Kapitányné Sándor Szilvia, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.
A Magyar Természetvédők Szövetsége vásárlási tippjei az év 365 napjára:
1. Elsőként érdemes végiggondolni, hogy valóban szükségünk van-e a megvásárolni kívánt termékre. Ehhez nagy segítséget nyújthat egy bevásárló lista, így kisebb a csábítás, hogy olyasmit vegyünk, amit aztán csak kerülgetünk, vagy élelmiszer esetén kidobunk, mert megromlik, mielőtt elfogyaszthatnánk.
2. Ha a vásárlás mellett döntünk, mindenképp nézzük meg, hogy a termék honnan származik, keressük a helyi termékeket, hiszen ebben az esetben a hazai gazdaságot támogatjuk és nem mellesleg a szállításból eredő környezetszennyezés is jóval alacsonyabb.
3. Nagyon fontos, hogy idény gyümölcsöket és zöldségeket vásároljunk. Bizonyára mindannyian kóstoltunk már paradicsomot és földiepret decemberben, de azok zamata, vitamintartalma meg sem közelíti a nyáron termettekét, arról nem is beszélve, hogy igen gyakran a külföldről származó gyümölcsökön, zöldségeken növényvédőszer-maradványok, tartósítószerek mutathatók ki.
4. Keressük a környezetkímélő gazdálkodásból, illetve méltányos kereskedelemből származó bio és fair trade termékeket, amelyek előállítása során óvják a környezetet és a termelők megélhetését is biztosítják.