A bajai Eötvös József Főiskola folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően a legkorszerűbb képzési programot kínálja műszaki, gazdálkodási és pedagógiai tudományterületeken. A duális képzési struktúrában a hallgatók gyakorlati képzőhelyeken sajátítják el szakmájuk alapjait, ésmunkabért is kapnak. A duális építőmérnöki képzésben résztvevő EJF-eshallgatók november végén állnak munkába a vízügyi igazgatóságokon.
A duális képzési rendszer Európa-szerte, így hazánkban is egyre népszerűbb, korszerű képzési forma. A gyakorlatorientált képzési programbana hallgatók a tanév egyik felében elméleti képzésen vesznek részt, másik felében pedig munkavállalóként a gyakorlati képzőhelyeken gyarapítják tudásukat. A duális képzési struktúra egyik előnye, hogy a hallgatókat fogadó képzőhelyek az általános képzési céllal harmonizáló és az adott munkahelyi környezetnek megfelelő gyakorlati ismereteket nyújtanak a hallgatóknak. A diploma megszerzésekor a pályakezdő szakemberek már a mindennapi munkavégzéshez és a munkahelyi beilleszkedéshez szükséges ismeretekkel és rutinnal rendelkeznek majd. A képzési idő évente 48 hét, aminek közel felét a gyakorlati képzőhelyeken töltik a hallgatók.
„A 2015/2016-os tanévben 17 hallgatónk nyert felvételt a duális építőmérnöki képzésre, ők november végén kezdik meg szakmai gyakorlatukat a területi vízügyi igazgatóságokon. Célunk, hogy a jelenlegi 50%-ról tovább növekedjen az évfolyamokon duális hallgatók aránya. A hallgatók könnyebben és eredményesebben tanulnak az iskolapadban, ha kezdettől gyakorlati tapasztalatot is szereznek. A megkeresett munkabér anyagi önállóságot nyújtja hallgatók számára, és a gyakorlati képzésnek köszönhetően a duális rendszerben megszerzett diploma munkaerő piaci előnyt is biztosít.” – foglalta össze az első időszak tapasztalatait Dr. Tamás Enikő Anna intézetigazgató főiskolai docens, a projekt szakmai vezetője.
A munkáltatókkal való rendszeres együttműködésnek köszönhetően az Eötvös József Főiskola folyamatosan fejleszti képzési kínálatát. A munkaerőpiac számára kiemelten fontos, hogy ne csak lexikális tudással rendelkezzenek a pályakezdő munkavállalók, hanem a gyakorlatban is alkalmazni tudják a képzés során elsajátított ismereteket. Az EJF építőmérnöki képzése a duális képzési rendszer bevezetésével a kiemelkedő színvonalú elméleti oktatás mellett gyakorlati tapasztalatot, fizetést és szakmai gyakorlatot biztosít hallgatói számára. Így a duális rendszerben tanulók már a képzés során elkezdhetik építeni szakmai karrierjüket. A képzésfejlesztési projekt nagymértékben hozzájárul a főiskola építő- és környezetmérnöki, valamint gazdasági alapképzéseinek megújulásához.
„Az Eötvös József Főiskola műszaki és gazdálkodási alapképzéseinek vízügyi szakterületre orientált fejlesztése, duális képzési rendszer bevezetésével” című, TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0003 kódszámú projekt a Széchényi 2020 program keretében kerül megvalósításra, az Európai Unió 231 millió forintos támogatásával.
KAPCSOLAT:
Eötvös József Főiskola
Baja, Bajcsy-Zs. u. 14. | Tel.: (79) 523-900/133
E-mail: dualis@ejf.hu| www.ejf.hu | http://dualis.ejf.hu/