Magyarországon jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Solymár Károly Balázs a II. kerületi Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban 11. évfolyamos diákoknak tartott pályaorientációs előadásában azt hangsúlyozta: az informatikai tudás óriási kincs lehet, arra minden ágazatban, köztük a gépjárműiparban, az egészségügyben és az agráriumban is szükség van.

Ugyancsak szükség van informatikusokra a közlekedés, a repülés, a logisztika és a honvédelem területén – jelezte a helyettes államtitkár, azt is kiemelve, hogy az ágazatban dolgozók tudására a jövőben egyre inkább igény lesz.

Az elsősorban logikus gondolkodást, kreativitást, nyitottságot, csapatban gondolkodást és angol nyelvtudást igénylő hivatás jelenleg a legversenyképesebb fizetést biztosítja Magyarországon. Az átlagkeresetek tekintetében még a bankszektort is megelőzi az informatikusok bérezése – ismertette. Megjegyezte, hogy a legkeresettebbek az alkalmazásfejlesztő és programozó szakemberek, köztük is a Java-fejlesztők.

Bővebben: https://newtechnology.hu/oriasi-az-igeny-informatikusokra/

Forrás: newtechnology.hu