A történet szerint egy gyerekekből álló csapat, a ZooKIDS felderít egy, az állatkert ellen irányuló fekete propaganda-hadjárat mögött húzódó gazdasági összeesküvést, melynek az a célja, hogy a budapesti állatkert helyére a kedvező adottságok miatt külföldi befektetők egy Casino-Hotel komplexumot építsenek. Az ő beépített emberük az állatkert aligazgatója, Henrik (Rékasi Károly), aki a háttérből irányítja az eseményeket. Céljukat úgy akarják elérni, hogy az állatkert hitelét lerontják, így azt a veszteséges működés miatt el kell majd adni.
Egy másik gyerekcsapat, a Falka aktívan részt vesz ebben az ügyletben az aligazgató megbízásából. Sakál (Parkánszky Soma) ennek a kamasz csapatnak a vezére, és amolyan "Pál utcai fiús" csetepatéba keverednek a ZooKidsszel. Az állatkertben dolgozók és néhány szülő a ZooKids segítségére siet, és így izgalmas történések közepette meghiúsítják a "gonoszok" tervét. A humor sem hiányzik: a kerti dolgozók nyomozó csapatának tagjai az életből ellesett "Keménykalap és krumpliorr" módon reagálnak az eseményekre, így adva családias hangulatot a filmnek.
A gyermek és más fiatal szereplők olyan neves és tapasztalt színészgárdával dolgozhatnak együtt, mint Koltai Róbert, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Pogány Judit, Besenczy Árpád, Détár Enikő, valamint Kinizsi Ottó. A gyermekszereplők között találjuk a főszereplőn kívül az ismert színész, Bán János fiát, Bán Bálint Menyhértet, illetve Xantus Barbara és Szurdi Miklós lányát, Pannát is, aki első filmszerepeként Brekit alakítja.
"Azért készítünk ilyen produkciót, mert hiányzik a hazai filmpiacról a családi film mint műfaj, és a Fővárosi Állatkert ez irányú adottságait eddig még senkinek nem jutott eszébe kihasználni" – fogalmazott a moziplussz.hu-nak Trömböczky Péter, a film rendezője, aki korábban reklámfilmekkel, valamint a Szőke kóla művészeti konzultánsaként és second unit rendezőjeként szerzett tapasztalatot.
Forrás: port.hu