A 2020-as év sem telik eseménytelenül a Fran Palermo számára: áprilisban megjelent sorban harmadik nagylemezük Crocodile Juice Bar címmel. Most ennek címadó dalát mutatják be a nézőknek egy elképesztő helyszínen, lenyűgöző látványvilággal.
A szokatlan idei év szokatlan megoldásokat szült a Fran Palermo életében is. Például két alkalommal meglehetősen egyedi helyszíneken rendeztek minifesztivált: először a szentbékkállai Pegazusban, majd több haverzenekarral közösen egy különleges kastélyban, a La Boumban. Utóbbiról egy film is készült, amit egy teltházas vetítésen mutattak be, és ami hamarosan mindenki számára elérhetővé válik.
Az áprilisban megjelent album a közönség és a szakma elismerését is azonnal kivívta – a tizenegy különálló történetet elmesélő lemez ugyanis a csapat legérettebb anyaga, ami a sokfajta hatásnak köszönhetően a korábbiaknál sokkal kísérletezőbb és szerteágazóbb. Ehhez igazodva a zenekar most egy már-már földöntúli helyszínen forgatott kisfilmet, amelynek első epizódjában a Crocodile Juice Bar című dalt hallhatjuk tőlük. Az Etherno Studio által jegyzett live session már csak azért is hiánypótló, mert a járványhelyzet miatt a Fran Palermo kénytelen volt elhalasztani lemezbemutató koncertjét. A Live At The Bauxite Mine többrészes sorozatát egy marsbéli tájon, a Gánt határában található bauxitbányában rögzítették, a káprázatos látványvilág egyik megálmodója pedig maga a frontember, Henri Gonzo volt, aki az art directori feladatokat látta el.
Bővebben: https://kultura.hu/marsbeli-tajon-forgatott-live-sessiont-a-fran-palermo/
Forrás: kultura.hu