Ismét valami csecsebecse a terembe. Úgy gondoltam az osztály magasságához, s úgy általában a nagy ablakokhoz és a hangulathoz illenék, ráadásul a kellemest a hasznossal is összekötöm.
Történt ugyanis, hogy nagyon fontossá vált kis hazánkban identitásunk jobb megőrzése érdekében címert aggatni a falra- nem mintha ezen múlna. Na ha már lúd, legyen kövér…
E címer elkészítése igazán nem követel semmiféle szakmai képzettséget, elég, ha be tud verni az ember egy szöget, és középszerűen bánik az ollóval, meg ragasztóval. Első lépésként hoztam egy képkeretet, amit az iskola lomosában találtam, s a maga 520×720-as méretével épp beleillett hőn áhított tervembe. Elsőként fogtam egy hagyományos dekorációs kartont, az pont 500×700-as. Kolléganőmtől és a takarító néniktől kaptam remek bordó selyem szerű anyagot, amit úgy vágtam le, hogy jusson a redőzésre is, azaz kicsit szemre túlméreteztem, majd a kartont hagyományos ragasztóval bekentem, s erre kissé gyűrve ragasztottam az anyagot. Mivel széltében nem volt elég, kettő darabot raktam egymás mellé, így a fekete fotókartonból nyesett csíkot a szükség hozta- hogy eltakarja az illesztés nyomait.
Ezt is hagyományos ragasztóval- mondjuk ki Technokollal – rögzítettem.
Mindezek után a szertárak mélyén raklap szára található címerekből kerestem egy régebbit, ami egyfajta „antikolt” jelleggel bírt, s amúgy fiatalosan nagyolva körbevágtam. Az így elkészült képet beraktam a helyére, s tervem szerint egy nagy 520×900-as farostlemezzel marasztaltam volna, amiket kartács szegekkel rögzítek a kerethez. Ez mind szép is volt, csak az utolsó szöget sikerült alaposan melléütni, így az üveg szilánkjaira hullott. Szerencsére nagyon remek szüleink vannak itt a suliban, úgyhogy az üvegezést egy szakember apukára bíztam, aki utána a hátlapot kárpitosok, bútorasztalosok álltal használt tűző- szögbelövő géppel rögzítette.
Jó tanács: ha a szögnél maradunk, beütés előtt mindig vonalzóval jelöljük be a keret, vagy a nem látható oldalak vastagságát, s középen húzzunk vonalat. Így nem megy félre a szeg, vagy a tű. Az okos más kárán tanul:0)
Na a látványosabb dolgokon túl vagyunk, jöhet a címer lényege, a világítás. Gondolom feltűnt a hátlap 180mm-es
méretkülönbsége. Ide jön a 620×100-as lámpa tartó dobozka, a maradék 80mm meg a felcsavarozáshoz kell.
A munka innentől sem bonyolult, először is a rendelkezésre álló lambériák, lecek deszkák közül kiválasztjuk a megfelelő, 100mm széles darabot. Levágunk 2db. 620mm és szintén 2db 80mm-es darabot. A két rövidebbet középen kifúrjuk egy 10-es fúrószárral, ide jön a lámpafoglalat. A hosszabb darabok hasonló oldalára vékony szegő leceket – a mi esetünkben 5mm vastag – ragasztunk, amik később az üveget tartják. Eztán faragasztóval összeragasztjuk a négy oldalt, én a biztonság kedvéért bognár fejű szeggel is összeütöttem.
Következő lépésként felcsavarozzuk a „dobozt”, amihez a barkácsboltban kapható legrövidebb – ha jól emlékszem 15×3 – facsavart használtuk. Fúrtunk hat lyukat, aztán már csak tekerni kellett*. Ezek után pácoltuk és lakkoztuk* a dobozkát, s jöhetett az elektromosság.
Jómagam mindig nehezen kezdek bele olyan dologba, amit még előtte sosem csináltam, így volt ez a kapcsolók és izzók, s úgy általában az elektromosság egyéb képviselőivel is. Először is, vettem az elektronikai szaküzletben két izzófoglalatot, a hozzá tartozó menetes hengerrel, meg anyával, valamint egy átlagos kis billenő kapcsolót, 10méter két eres vezetéket és villás dugót. Az egyetlen nehézség a párhuzamos bekötéssel volt, mivel az egyik foglalatnál több vezeték szorongott az alulméretezett furatban. A munka ezen fázisával részletesebben a Szerszámosláda, és a hamarosan megjelenő Bárszekrény című cikkben foglalkozom. Bekötés előtt a méretre vágott- 80×600 – üveglapot ragasztópisztollyal rögzítettem a helyére. Biztonsági okokból, mivel itt több darabban van az üveg, keresztbe hurkapálcikákat furkáltam. Ugyancsak ragasztópisztollyal rögzítettem a vezetékeket is, hogy ne lógjanak annyira boglya mód. 
Végezetül jöhetett a falra helyezés, amiért a karbantartókat illeti köszönet.
Egész jó lett, nem?
Örömökben és fantáziában gazdag kellemes időtöltést kíván:
Varga Gábor