Általános információk:
Szerző: Móra Ferenc
A mű címe: Kincskereső kisködmön
Műfaj: ifjúsági regény
A mű keletkezése: Az író a regény megírásakor (1918) nem elsősorban tényleges élményeit írta meg, hanem gyermekkora érzéseit örökítette meg.
Rövid tartalom:
„A szeretet az élet!” Ezt megtanulni nem kis feladat, főleg Gergő számára. A kisfiú és szülei nagy szegénységben élnek egy malomházban. A szülők odaadással, bölcsességel és nagy-nagy szeretettel nevelik gyermeküket. De hát milyen egy gyermeki lélek? Szerintem, ezt mind tudjuk a legjobban. Gergő mindig álmodozik, terveket sző, és szeretne olyan gazdag lenni, mint a vele egykorú és egy társaságban lévő gyerekek. Mindent odadna azért, hogy szép ruhákban járhasson, főként egy csizmáért, amelyet a bíró fia húz a lábára nap mint nap. És láss csodát, Gergő megkapja vágyai tárgyát, a csizmát. Aztán szép lassan rá kell jönnie, hogy ez sem teszi boldoggá, hiszen a csizmában nem lehet sem járni, sem pedig kapálni. Pedig a fiú számára a boldogság keresés mellett fontos a munka szeretete is, hiszen az erőt és önbizalmat ad az embernek. Mégis valahogy Gergőn elhatalmasodik a gazdagság iránti vágy, amiből nem akar engedni. Erre a helyzetre pedig nincs más megoldás csak és kizárólag a mesék világa. Azt gondolja, hogy: „Ki ma szegény, holnap gazdag lehet!” Talán így van, talán nem. Mindenesetre az édesapa megpróbál kedvében járni a fiának és egy ködmönt ajándékoz neki, amelyben egy tündér lakozik. A kiskabátot a szülők féltő gonddal és szeretettel készítették, hátha majd ez valamelyest enyhít a fiú gazdaság iránti vágyán.
Gergő türelmetlenül várja már, hogy elkészüljön a nagy mű, és persze mindjárt egy álmot is kapcsol hozzá. Azt képzeli, hogy a ködmön őt kincses nagyúrrá fogja tenni. Épp hogy elkészül a ruhadarab, amikor a fiú édesapja elhalálozik, de a szívében lakozó tündér tovább él a ködmönben és végigkíséri Gergő további életét, amely eléggé nehézkesnek ígérkezik. Szép lassan rájön, hogy a vagyonos emberektől sok jót nem várhat, mert azoknak a szíve üres és nincs benne semmi emberi érzés. Felismeri, hogy vannak jó és rossz emberek, és a ködmön is csak akkor simul jól az emberhez, ha jót cselekszik, emberségesen viselkedik. Így aztán, ha bűnt követ el, a kabát szorítani kezd, és már egyáltalán nem kényelmes viselet. Az élet nagy igazsága kezd Gergő számára is egyértelművé válni, miszerint a tündér nem is az ő ködmönében lakozik, hanem az emberek szívében. Segítségével valódi kincsre lel, megtalálja önmagát és a saját lelkéhez vezető utat.
További tartalmak:
Fejezetekre bontott bővebb olvasónapló
A szereplők felsorolása és rövid jellemzése
A mű jelentősége
A teljes mű online formában