A nyelvi rendszer csúcsán a mondat áll, a szöveg már a nyelvhasználat alapegysége. A szöveg szerkesztésének helyességét elsősorban a kommunikációs helyzetnek való megfelelés dönti el, vagyis a beszélő szándéka, az alkalom, a téma, a hallgató igénye, stb.
A szöveg jelentésében nagy szerepet kapnak a nem nyelvi tényezők, például a hallgató és a beszélő közös előismerete, a beszédhelyzet, és benne a beszédpartnerek kapcsolata, együttműködésük módja, stb.
A szöveg a gondolat nyelvi megjelenési formája. Általában mondatok szerkesztett sora, vagyis egységes egész. (A szöveg szó a nyelvújítás során jött létre 1835-ben, a sző igéből)
Szövegalkotás és szövegértés
A szöveg elemzése során legtöbbször az a cél, hogy megkeressük a szöveg alkotóelemeit, és felfedezni a szöveget összetartó erőt, a szövegkohéziót. A sokféle szövegelemzési szempont közül a következők a legfontosabbak: a szöveg részei, a szöveg grammatikája (mondatok logikai összefűzése és grammatikai összetartói), a szöveg jelentése.
A szövegmondatok közötti rejtett vagy kötőszóval is nyilvánvalóvá tett logikai kapcsolatok a mondaton belüli mellérendelés fajtáihoz hasonlítanak: kapcsolatos, ellentétes, magyarázó, következtető, választó. A szövegen illetve a bekezdésen belüli mondatok közül az egymáshoz közelebb állók mondattömböt hoznak létre, ezeket zárójellel különböztetjük meg.
A szövegben a mondatok közti összetartó erő a szöveg globális kohéziója. A mondatok logikai kapcsolatlánca és a szöveggrammatikai eszközök megteremtik a szöveg lineáris folytonosságát, azaz kohézióját.
A szöveg grammatikai kapcsolatai
A szöveg szintaktikai, más néven grammatikai szintjének vizsgálata a legfontosabb. A szövegek lineáris kohézióját (folytonosságát) megteremtő szöveggrammatikai eszközök a leggyakrabban a következők: a grammatikai egyeztetések (jelek és ragok), a névelők, a névmások, a határozószók és a kötőszók a mondatok között.
A grammatikai egyeztetés azt jelenti, hogy a mondatrészek nemcsak a mondathatáron belül illeszkednek egymáshoz, hanem a szövegben is. A határozott és határozatlan névelők összehangolt használata szintén megteremtője a szöveg kohéziójának. A névmások mint a helyettesítés és a tömörítés eszközei is részesei a szövegformálásnak. A határozószók pedig meghatározzák a mondatok helyét a szövegben. A mondatok közti kötőszók kiemelik a szövegen belüli logikai kapcsolatokat, és nyilvánvalóvá teszik a mondatok sorrendjét a szövegben.
A szöveggrammatikai eszközök betölthetnek előremutató (katafora), visszautaló (anafora) és ráutaló (deixis) szerepet.
A szövegből kiemelt, szerkezetileg teljes, önálló mondat is lehet jelentésében hiányos, ha valamely mondatrész helyén mutató névmás vagy egyéb tág jelentésű névmás áll. Ugyanakkor a névmások utaló képességüknél fogva egyúttal meg is jelölik a szövegnek azt a helyét, ahonnan a jelentésbeli hiány kiegészülhet. Legnagyobb az arányuk a köznapi élő beszédben, elsősorban a közös előismeret miatt, legkisebb a tudományos szakszövegekben (az új ismeretek miatt).
A szöveg jelentése
A szövegek lineáris és globális egységét, kohézióját elsősorban a jelentés termeti meg. Előfordul, hogy a szavaknak a szövegen belüli jelentése nem azonos a szótári jelentéssel, vagyis csak az adott szövegkörnyezetben, a kontextusban jön létre.
A szöveg témáját jelzi legtöbbször a cím, de a cím összekapcsolódhat a szöveg kulcsszavával vagy tételmondatával is.
A jelentés lineáris kohéziója a szavak elrendezésétől is függ. Az elrendezés leggyakoribb lehetőségei a következők: egy szó variációs ismétlése, rokonértelműség, jelentésmezőbeli érintkezés, felosztás és felsorolás, párhuzamos szerkezetek, egy szó vagy szerkezet több jelentésének egymás után való felidézése.
A szöveg egységei
A szöveg legkisebb szerves egysége a szabad mondat. Szabad mondatnak nevezzük a szövegben az egyszerű mondatot, a mellérendelő összetett mondat tagmondatait, és az alárendelő összetett mondatot egészében. A szabad mondatok egy része jól érzékelhető tartalmi és szemantikai egységbe tömörül, így keletkeznek a tömbök. A külön álló mondatokból és tömbökből épül föl a bekezdés, a szöveg mikro szerkezetének legmagasabb egysége.
A jól szerkesztett bekezdés a témaváltást jelzi, vagy a témának új gondolattal való bővülését. Gyakran egy összefoglaló jellegű mondat, a tételmondat fogalmazza meg a bekezdés a bekezdés tartalmi lényegét.
A szöveg makro szerkezetének három legnagyobb egysége: a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés.
A kommunikáció igényének megfelelően bizonyos szövegtípusokban valamelyik rész elmaradhat. A rövid újsághírekben vagy parlamenti felszólalásokban többnyire csak tárgyalás és befejezés van.
A szöveg a közlésfolyamatban
Ahhoz, hogy megértsünk egy szöveget, sokféle ismeretre van szükségünk. Ezt szokták együttesen a szöveg külső kontextusának nevezni. Fontos a: közös előismeret, a beszédhelyzet tárgyi valósága, az előfeltevés, a valóságismeret, a szövegfonetikai eszközök, stb.