Több mint fél ezren vettek részt a Műszaki Kiadó IV. Országos Interaktív tábla Konferencia és Módszertani Börzéjén, amit Budapesten a Hallgatói Információs Központban rendeztek.

 

A nagy érdeklődés minden bizonnyal a sokszínű és kézzelfogható ismereteket nyújtó alkotóműhely programoknak is köszönhető volt.

 

Eszközről a módszertanra

Az I. Interaktív tábla konferencia középpontjában még az eszköz és az eszközhasználat állt, – mondta Orgován Katalin a Műszaki Kiadó igazgatója, hiszen akkor a digitális tábla nóvumnak számított és meg kellett mutatni a pedagógusoknak, hogy mi is az.

Mára azonban a helyzet alaposan megváltozott: az interaktív tábla nagyon sok pedagógusnál beépült a mindennapi gyakorlatba. A kérdés most már sokkal inkább az, hogyan tudják a táblát eredményesen felhasználni az oktatás során.

Évente 100 résztvevővel több

Az idén azért rendeztük két naposra a Konferenciát, mert az érdeklődés évről-évre olyannyira nőtt, hogy egy hosszú napba sem tudtuk volna már belezsúfolni a teljes programot.

Az igazgatónő meggyőződése szerint a pedagógusok egyre inkább saját maguk fogják elkészíteni illetve megszemélyesíteni az elérhető tananyag elemeket. Ezért is helyezték a középpontba.ebben az évben a módszertant, a saját tananyagkészítést és az ingyenes tartalmak és eszközök elérhetőségét és azok használatát.

Hatékony tanulásszervezés, mint kulcsfeladat

Könczöl Tamás, a közhasznú feladatokat ellátó EDUCATIO Kft. e-Learning igazgatóságának vezetője konferencia köszöntőjében legfontosabb feladatukként a pedagógusok segítését jelölte meg. Abban kell őket segíteni, hogy IKT kompetenciájuk olyan legyen, hogy azt tovább tudják adni a gyermekeknek.

Az IKT alapú oktatás befogadáshoz azonban először szemléletváltásra van szükség, amihez az EDUCATIO nagyon sok eszközt és támogatást szeretne biztosítani – tette hozzá.

Az igazgató külön kiemelte a hatékony tanulásszervezés IKT módszerekkel való támogatását, hiszen önmagában a tanulási folyamat bármelyik elemének – akár eszköz, akár módszertani – kiemelése és/vagy eltúlzott hangsúlyozása nem vezethet megfelelő eredményre.

A digitális kompetencia támogatásának kérdéskörét egységes szemléletben, egészként szabad csak kezelni. Ehhez az Új Magyarország Fejlesztési Tervben számos program és pályázati lehetőség fog nyílni a közeljövőben.

Tantárgy és tudásszint szerint 16 alkotóműhely

A legnagyobb érdeklődés minden évben a gyakorlati ismereteket bővítő workshopok iránt van,

A Konferencia és Börze nagyszabású, gazdag kínálatára mi sem jellemzőbb, mint hogy 16 műhelyszekciókban folyt az érdekfeszítő munka.

– Ámulattal és tisztelettel tölt el az a rendkívüli érdeklődés ami a tanárokat – szombat ellenére is – ilyenkor a tanulói padokba szegezi – mondja lelkesedéssel az igazgató asszony és hozzáteszi, hogy az idén a foglalkozásokat úgy szervezték, hogy tantárgy és interaktív táblás tudásszint szerint is tudjanak válogatni a miniképzések közül a pedagógusok.

Flash – a ranglista első helyén

A flash programozási műhely népszerűségét talán annak köszönheti – véli Nagy György tanár úr, aki az idén már nyugalmazott iskolaigazgatóként tartotta a foglalkozásokat, – hogy a kollégák rájönnek arra, hogy a flash alkalmazások készítése egyáltalán nem ördögi feladat, viszont ezzel a programmal rendkívül érdekes és valóban interaktív tananyagokat vagy tananyagelemeket készíthetnek akár saját maguk is.

Eszközkínálat a kicsi, mobiltól a fix óriástábláig

A Konferenciát, mint mindig, most is interaktív oktatástechnikai eszközök és digitális tananyagok bemutatója kísérte. Szinte minden cég kirukkolt valamilyen újdonsággal, legújabb verzióval vagy új tananyaggal.

Olyan interaktív tábla megoldásokkal is megismerkedhettek a látogatók, amelyek még a legszűkebb költségvetéssel működő iskoláknak is lehetővé tehetik az interaktív oktatástechnika bevezetését, de  láthatott a nagyérdemű új megoldású szavazórendszereket, távvezérlő kézitáblákat és dokumentum kamerákat is.

Több cég is bemutatta tanteremfelügyeleti szoftverét, de nem hiányoztak a kiállításról a legújabb kedvencek, a tanulói laptopok sem.

Közös fejlődés

A konferencia alkalmából a Kiadó a gyakorló pedagógusok részére minden évben meghirdeti tananyagfejlesztési pályázatát. A pályaművek tartalmi és módszertani változásai hűen mutatják azt az evolúciós  fejlődést amin – nem csak a tanárok, – de a tankönyvkiadók is keresztülmennek.

Az idei díjazottak közül a Nagykanizsán magyar tanárként dolgozó Szántó Gábor munkáival többször is elvitte a pálmát. A díjak és elismerések közül a „Mássalhangzótörvények és a helyesírási kérdéseik” munkájára kapott díjra a legbüszkébb, amit az EDUCATIO e-Learning Igazgatósága külön oklevéllel is jutalmazott, amiért abban SDT anyagokat is felhasznált.

Tanulás, feltöltődés, kapcsolatteremtés

Orbán Éva angolt tanít a Mozgásjavító Általános Iskolában, és minimális interaktív tábla tudással érkezett a konferenciára. Iskolájukba ősszel érkezik egy digitális tábla, és kollégáival azért jött el, hogy az induláshoz szükséges alapokat itt felszedhessék.

– Örülök, hogy részt vehettem ezen a nagyon tanulságos konferencián! Ilyenkor mindig feltöltődöm lelkesedéssel és biztos, hogy a sok új információból nagy előrelépést tudunk majd kovácsolni. – mondta elégedetten a konferencia után Murányi Marian, a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolából érkező, matematikát tanító tanárnő.

A Szegedi Orvostudományi Egyetemen oktat informatikát Dr Füvesi István, aki eddig minden konferenciára eljött. Mint mondta, nem is elsősorban az újdonságok miatt jön, – hisz azokat elég jól ismeri,  – hanem azért, mert a rendezvényt az emberekkel való találkozás, és kapcsolatépítés nagyon jó színterének tarja.

Problémamegoldás kooperatív módon

Meggyőződésünk, hogy az interaktív tábla és általában az IKT eszközök használata a problémamegoldó képesség és kooperatív munka területen kiemelt módszertani megújítást és látványos eredményeket hozhat. – mondta a konferencia után Orgován Katalin, és hozzátette, hogy a Műszaki Kiadó maga is keresi azokat az utakat, amelyek a hagyományos oktatás és az újfajta módszertani lehetőségek adta oktatást ötvözik.

Ennek részeként rendezték meg most is nagy sikerrel a IV. Interaktív tábla Konferencia és Módszertani Börzét.

 

Forrás: www.iot.hu