Ökoház, élhető és fenntartható zöld városok, bolygók, alternatív energiák – csak néhány terület ahol mérlegre került a fiatalok tudása
Aszódi gimnazisták nyerték a TeHEtséges vagy? országos középiskolai természettudományi verseny döntőjét, melyet a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági THE Programja rendezett meg december 3-án. A Magyar Tudományos Akadémián tartott megmérettetés összesen 25 résztvevőjét kétezer diák közül választották ki online selejtező útján. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a verseny megnyitóján elmondta: Magyarország a sor végén áll a mérnöki és természettudományi képzéseken végzettek számában. Egyesek szerint a tanárok motiváló erején múlik, hogy milyen pályát is választanak a fiatalok. Versenyekre, klubokra van szükség, ahol a fiatalok bepillantást nyerhetnek a tudományok színes világába és ahol bizonyíthatják rátermettségüket.
Az első alkalommal megrendezett TeHEtséges vagy? elnevezésű versenyre a felhívást követően közel kétezer középiskolás diák jelentkezett és töltötte ki a selejtező során az online tesztet. A világhálón elért tudáspróba eredményeit összegezve öt vidéki intézmény versenyzői kerültek a legjobb válaszokat adó intézmények közé. „Nagy örömmel láttuk, hogy a diákok szívesen foglalkoztak a természettudományok és műszaki tudományok világából összeállított tesztkérdéssel. A tanárok visszajelzései alapján a tanmenethez illeszthető, interaktív, átfogó fakultatív foglalkozást tudtak alapozni a kérdéscsokorra. Célunk elsősorban az ismeretterjesztés volt. A döntőbe került legjobb középiskolák tanáraira bíztuk, hogy a fiatalok közül kit választanak ki és küldenek a nagy megmérettetésre, így a legfiatalabb versenyzőnk a 12 éves aszódi Koreny Viktor volt ” – mondta el Bartók Marcell, a THE Program vezetője.
Öt, ötfős csapat érkezett a megmérettetésre, melyen így debreceni, csongrádi, nyíregyházi, váci, aszódi középiskolások vettek részt. A versenyzők az élővilág, a hasznos innováció, a naprendszer, a védjegyek, szabadalmak és fizikai kísérletek ismeretéről adtak számot a szakmai zsűrinek.
A fiataloknak elsőként az otthon elkészített csapatzászlót kellett bemutatniuk, majd ezt követően a szintén előre kiválasztott témában referáltak a zsűri előtt. Az aszódiak például saját címerüket modernizálták a lobogójukon: a bölcsességet és a kitartást szimbolizáló olajfa és cédrus helyett a zöld technológiák jelentőségét emelték ki, az olvasó ifjú helyett pedig egy az ölében laptoppal ülő fiatalt ábrázoltak. Már itt is kreativitásukról tettek tanúbizonyságot a csapatok: a debreceniek a csapat nevét írták le az intézményük névadójának, Ady kézírásával. Az előre elkészített prezentációban, a Siemens e-bookban megtalálható felkészítő anyagok alapján, a váciak a passzív, azaz energiaráfordítás nélkül gazdaságosan működő házak feltételeit ismertették, az aszódiak pedig az álomháztartásról beszéltek. Elmondták: a fűtés használja a legtöbb energiát, ezért a napenergia természetes felhasználására és így a lakások megfelelő elhelyezésére kell részben helyezni a hangsúlyt a jövőben. Az előadásokat villámkérdések követték: a napfoltokról, az ózonrétegről és a szupervulkánról kellett többek között beszámolniuk a fiataloknak, majd a szemük előtt lejátszódott kísérleteket kellett megmagyarázniuk.
A zsűri minden tagja – ifj. Vitray Tamás, a National Geographic vezető szerkesztője, Tóth Pál a Fizibusz fizikatanára, Sík András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fiatal Mars-kutató planetológusa, Füstös Géza, a Siemens üzletfejlesztési vezetője, valamint Kürtös József főosztályvezető helyettes, a Magyar Szabadalmi Hivatal munkatársa – egyet éretett abban, hogy a versenyzők fiatal korúk ellenére igen komoly ismeretekkel rendelkeznek a természettudományok témakörében, melyet tovább fejlesztve még akár a tudományos élet szereplői is lehetnek. „Ennyi idős korunkban még közel sem láttunk, tudtunk ennyit a bolygókról, az űrkutatásról, naprendszerről, bízom benne, hogy Ti fogjátok megoldani az új alternatív energiafelhasználások kérdését, problémáját is – biztatta a versenyzőket Sík András, a zsűri legfiatalabb tudósa, az ELTE planetológusa.
„A diákok mintegy 30 százaléka választ csupán reál területet továbbtanulása során” – mondta el az aszódi fiatalokat felkészítő igazgatóhelyettes, Koncz István. A csapat másik kísérője pedig arra hívta fel a figyelmet: ma már a mentor és mentorált közötti személyes kapcsolat és a lelkesítő tanári erő motiválhatja a fiatalokat. Jó példa erre Ladjánszki Bálint, aki az aszódi csapat végzős tagjaként már döntött: a biológia, kémia fakultációt követően orvosi pályán szeretné folytatni tanulmányait. A csapatban egyébként 6. és 12. évfolyamos diák egyaránt szerepelt.
A nyertes aszódi csapat tagjai, a többi döntőshöz hasonlóan ellátogathatnak a bécsi Body Check kiállításra, a budapesti 100 csoda nevű tárlatra, a THE Program pedig középiskolájukba is elviszi a természettudományos pályát népszerűsítő THE road-show-t.
Verseny eredmény:
I. Helyezett
Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Csapattagok: Koreny Viktor, Valcsák Réka, Toldi Fanni, Garai Laura és Ladjánszki Bálint
Felkészítő tanár: dr. Roncz Béláné
Igazgatóhelyettes: Koncz István
II. Helyezett
Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium (Vác)
III. Helyezett
Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium (Nyíregyháza)
IV. Helyezett
Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola (Csongrád)
V. Helyezett
Ady Endre Gimnázium (Debrecen)
Üdvözlettel:
Tibenszky Móni Lisa
ügyfélkapcsolati igazgató
Shortcut Communications
the obvious solution