2010. április 14-én indult a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) közös, Magyarországon Európai Uniós támogatással először megvalósuló, környezettudatosságra és környezetvédelemre nevelő komplex kampánya.
A Környezet és Energia Operatív Program keretében olyan országos szemléletformáló kampányra kerül sor, amely a jövő generációján keresztül a lakosság környezettudatosságának, környezetkultúrájának és környezetetikájának fejlesztésére fókuszál az élhető Föld megmentésért – jelentette be Hajdúszoboszlón a kampánynyitó sajtótájékoztatón Dr. Oláh Lajos, a KHEM államtitkára.
Az államtitkár a sajtóeseményen elmondta, hogy a környezetvédelmi kampány fő témája a közlekedés (kerékpáros, környezetbarát és közösségi közlekedés előnyben részesítése), az energiatakarékosság (civilizált energiafogyasztási szokások kialakítása) és a környezetvédelem (természetvédelem, természeti kincseink, erőforrásaink megóvása).
Az EU-s forrásból finanszírozott akció gyermekeknek, fiataloknak, s rajtuk keresztül szüleiknek, családjuknak szól. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy mindenkiben tudatosuljon, némi odafigyeléssel sokat tudnak tenni a klímaváltozás ellen, illetve a környezet, az ország, a jövő és a Föld megmentéséért.
A sajtótájékoztatón Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója kiemelte, hogy a növekvő létszámú emberiség a számára rendelkezésre álló életteret minden lehetséges formában „igyekszik” használni, sőt sok esetben kihasználni. Ha azt akarjuk, hogy unokáink elfogadható élet- és környezetminőséget örököljenek, minél hamarabb drasztikus változásra van szükség. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy vannak biztató jelek az országban, az utóbbi időben ugyanis javult Magyarország hulladékgazdálkodási helyzete.
Az igazgató kitért a nemzeti park négy nagy ökoturisztikai projektjére is, amelyek az elmúlt két évben közel kétmilliárd forintos uniós támogatást nyertek.
A „Szólj rá apádra!” elnevezésű akció három fő elemre épül: egy 7 helyszínes roadshow-ra az ország 7 régiójában, egy médiakampányra, és egy külön e célra fejlesztett internetes weboldalra (www.zoldorseg.hu). A környezet- és energiatudatos szemléletformáló, játékos roadshow állomásai:
– Hajdúszoboszló (április 14.);
– Szeged (április 15.);
– Miskolc (április 16.);
– Győr (április 19.);
– Székesfehérvár (április 20.);
– Pécs (április 26.)
– Budapest (április 27.).
Az ingyenes, egész napos programban a környezetvédelemmel, energiatakarékossággal kapcsolatos ötletes, ügyességi játékok, szemléltető kiállítás és koncertek szerepelnek. A nyitóeseményre meghívást kaptak a környező iskolások és helyi lakosok is, akik a szakadó eső ellenére kitartottak, és lelkesen vették birtokukba a színpadon található játékokat. A május közepéig tartó, de az emberekben remélhetőleg tovább élő médiakampány egyik figyelemre méltó eleme egy kedves
kisfilm, amelynek középpontjában a „Zöldőrség”, a háromtagú gyermek kommandó áll. Ők a környezet- és energiafelelősök, akik ha energiafalókat, környezeti kártevőket észlelnek (Zöldriasztás), azonnal cselekszenek: elzárják a csöpögő csapokat, lekapcsolják a lámpát, kihúzzák a telefontöltőt, felszedik a szemetet, szelektíven
gyűjtik a hulladékot, de sajnos nem lehetnek mindenhol ott, ezért kérnek mindenkit: Csatlakozzon a Zöldőrséghez!
Hajdúszoboszló, 2010. április 14.