FURULYAISKOLAVÁLASZTHATÓ TANTÁRGY MUNKATERVE
Kezdő szint (8-10 évesek)
Műveltségterület: MŰVÉSZETEK

 

 

INDOKLÁS
Platón így gondolkodott:
” Azért van olyan óriási fontossága a zenei nevelésnek, mert a ritmus és a dallam hatolnak be a legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják, s jó rendet hozva magukkal, azt, aki helyes elvek szerint nevelkedik, rendezett lelkű emberré teszik, aki pedig nem, azt éppen ellenkezővé.”
A zene – ahogy a nyelv is – emberlétünk kezdeteitől a kommunikáció és a koordináció eszköze, különösen hatásos módja olyan érzelmek közvetítésének, melyeknél a nyelv gyakran kevésnek bizonyul. A mai kutatók a régi korok tudósaival egy véleményen vannak, miszerint a zene hozzájárulhat a gyermek személyiségének harmonikus fejlődéséhez. A görög filozófus, Arisztotelész is úgy gondolta, hogy a passzív zenehallgatás nem elegendő a teljes megtisztuláshoz: ennek elérése érdekében rá kell venni az ifjakat az önálló muzsikálásra, meg kell tanítani őket hangszeren játszani. Arra is felhívta a kor szülőinek és tanítóinak figyelmét, hogy a gyermekeknek szükségük van egy bizonyos fokú zenei műveltségre.

Miért fontos a hangszer a gyermek számára?
•    Az aktív zenélés vonzóbbá teszi a zenei nevelés folyamatát.
•    A hangszertanulás fejleszti a komplex képességeket, segít az összetett feladatok megoldásának tanulásában. Minden érzékszervünket megdolgoztatja, úgy, hogy közben remekül szórakozunk! Ha nem is szeretnénk zenészt nevelni gyermekünkből, mindenképpen csak jót tehetünk vele, hiszen kisgyermekkorban a zene az egyik legjobb IQ fejlesztő módszer!
•    A zene természetes, egészséges módja az egyéniség kifejezésének. Erősíti az értelmi, a szociális, a pszichés és az érzelmi képességeket.
•    A fellépéseknek személyiségfejlesztő hatása is van. A diákok magabiztosak lesznek, társaságban fesztelenebbül mozognak, és közönséghez szokott ember lévén bárkivel bátran kommunikálnak.

A hangszeroktatás, mint intenzív zenei nevelés,  a következő kiemelt fejlesztő transzferhatásokkal rendelkezik:
o    Mozgáskoordináció, térérzékelés
o    Kiállás, önbizalom, magabiztosság
o    Kommunikációs készség, egymásra figyelés
o    Anyanyelvi nevelés
o    Agyféltekék összerendezése
o    Logikus, matematikai gondolkodás
o    Érzelmi intelligencia
o    Kreativitás, találékonyság
o    Többszólamú figyelem
o    Memória fejlesztése

Nietzsche megszívlelendő gondolata: „Zene nélkül az élet tévedés lenne.”

Szeressük, és szerettessük meg a gyerekekkel a zene csodálatos világát! Hisszük, hogy általa a gyerekek valóban boldogabbak és elégedettebbek lesznek.

 

A munkaterv pdf formátumban itt tölthető le!

 

Szerző: Miklós Attila tanító
Székely Mózes Általános Iskola, Felsősófalva