U26 Vitaszínház a djuice U26 clubshop-ban 2011. január 26., 18 óra, Eiffel tér. Szinte minden egyes nap hallani valamilyen fiatalkorúakat érintő, általuk elszenvedett vagy elkövetett bűnesetről, mely felforgatja a médiát.
Diáklány durván bántalmazza iskolatársát, 17 éves fiút darabolnak fel, szórakozóhelyen taposnak agyon fiatal lányokat, túlzsúfolt kocsiban utazó, Budapesten nem ismerős fiatalok hajtanak fel rossz irányban egy hídra, mely aztán több ember halálát okozza. Ki ezért a felelős? Kit kell megbüntetni, és mit érdemelnek? Van, ami ezek közül csak baleset? Van olyan bűn, ami bocsánatos?
A fiatalkorú bűnelkövetők aránya az összbűnözésen belül nő. Még ha oly jelentéktelennek tűnő dologról is van szó, mint egy bolti lopás, mégis egyre többször fordul elő. Autófeltörés, betörés, testi sértés és társaik, erre felkapjuk a fejünket, az illegális zeneletöltésre azonban még mindig csak legyintünk. Pedig elvileg az is bűn, és sokszor a fiatalok is tudják, hogy amit tesznek elviekben nem helyes, de nem gondolják, hogy ezzel árthatnak másoknak is. De vajon tényleg ezzel kellene foglalkoznia a rend őreinek, miközben a közvélemény szerint maffiózókat mosnak tisztára jól képzett és pénzre éhes ügyvédeik? Kinek a felelőssége mindezen változtatni? Vajon, ha a jog nem nyújt elég biztos hátteret a felelősök megtalálásához és felelősségre vonásához, akkor saját kézbe vehetjük a dolgot? Az igazság és igazságtalanság harca, a jog és az önbíráskodás viszálya ma nem csak a tárgyalótermeket, de az utcákat is betölti. Érdemes lenne ezt végre észrevenni és tenni ellene. Hogyan? Hol vannak a korlátok, mi jelenti egyáltalán a korlátot, és kire hallgatnak ma a fiatalok? Az U26 Vitaszínház következő felvonásában fiatalokkal keressük a választ. Mert a jövő rajtuk fog múlni.
Szolgáltat-e igazságot a jog?
Legyen-e halálbüntetés?
A mindenért járó börtönbüntetés megoldás?
Szabad-e önbíráskodni?
Bűn-e zenéket, filmeket letölteni a netről?
Nem a meggyőzés, hanem a részvétel a fontos! Érvelésre fel!
Időpont: 2011. január 26., szerda 18:00!
Helyszín: U26 Clubshop, 1065 Budapest Teréz krt. 55-57. (Eiffel tér)
Az U26 Vitaszínházról:
A fiataloknak mindenről van véleményük. Szeretnek vitázni, érvelni akár a végsőkig, hogy saját igazukat bizonygassák. Hinni valamiben, az egy dolog, de meggyőzni másokat a saját igazunkról, esetleg engedni a másik véleménynek, beismerve, hogy talán rosszul gondoltuk addig, már sokkal nehezebb. Az U26 Vitaszínház pont erről szól, az U26 djuice clubshop hol csatatérré, hol pedig a felismerés síri csöndjének színhelyévé alakul.
Videó a legutóbbi U26 Vitaszínházról, mely a szexualitásról szólt: