A „Szerencsi Nyár” elnevezésű kulturális programsorozat keretein belül augusztus 23.-án, vasárnap bonyolítják le a II. Országos Csokoládé Fesztivált…
… – hangzott el a hegyaljai város Rákóczi várában megtartott sajtótájékoztatón, szerdán délelőtt.
A média képviselőit Rónavölgyi Endréné polgármester köszöntötte, illetve ismertette az idei eseménysorozatot, majd Koncz Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat alelnöke, a csokifesztivál kiötlője, valamint Zemlényi Zoltán a Kiss Attila Alapítvány Kuratóriumának elnöke – mint támogató – taglalta a tavaly Guinness rekorddal zárult, immár hagyománnyá váló rendezvény részleteit. Zemlényi Zoltán megjegyezte, az alapítvány aktív részt vállalt a szervezésben, a tavalyi év sikere nagy lelkesedést, új lendületet adott a munkához, hiszen nem várt érdeklődés jellemezte az első programot.
Új csúcskísérlet
Koncz Ferenc aláhúzta mondandójában, nem csak a város polgáraként, de megyei alelnökként is rendkívül büszke arra, hogy országos hírűvé vált programot sikerült megvalósítaniuk. – Nem volt egyszerű az anyagi háttér megteremtése – folytatta az alelnök – hármas összefogás eredményeként kell a fesztivál létrejöttét elkönyvelni, a megyei önkormányzat, a város önkormányzata, illetve az alapítvány, civil szervezetek, és a vállalkozói szféra áll az események mögött. – Az alelnök tudatta, tavaly Csukás István író fantáziavilágának mesefigurája, az Ekker Róbert szobrászművész által faragott Gombóc Artúr 239 kilogrammos alakja öltött csokialakot és állított fel Guinness rekordot. – Az idén ismét lesz csúcskísérlet, hatalmas, körképszerű festmény készül majd a fesztiválon, természetesen csokoládéból, amihez hasonlítható nincs a világon – mondta Koncz Ferenc, majd kiemelte, igyekeztek úgy összeállítani a műsort, eseménysort, hogy azon minden korosztály megtalálja a saját érdeklődési körének megfelelő programot. A sajtótájékoztató végén a szervezők aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely egyfajta garanciája a sikeres megvalósulásnak.
Amire – többek mellett – számítani lehet
A csoki ízű vasárnap zenés ébresztővel indul, történelmi játszóházat alakítanak ki a fiatalok számára, népzenei koncertet ad a Bara zenekar, színpadra lép a Bekecs táncegyüttes. A családok sportversenyeken vehetnek részt, vagy tapsolhatnak az Alma együttes gyermekműsorának. Közben beindul a Guiness csúcskísérlet, megrendezik a Gombóc Artúr nevével fémjelzett csokievő és ügyességi versenyt, lesz motoros (street fighter), veterán motoros, továbbá méhészeti bemutató. Később koncertet ad az Idiot Side, sztárvendégként a Fiesta lép a nagyérdemű elé, kialakítják az ízek utcáját, ökör sül a területen, bemutatkoznak a nép –és iparművészet mesterei, végül tűzijáték zárja a fesztivált.