Ballagási versek - SuliHáló.hu

Az alábbi cikk verseivel iskolai ballagási műsorok szerkesztéséhez adunk segítséget.

BALLAGÁSI VERS – Szanyi Rosy: Búcsú
Előadja: Varga Mária – Déva – 2021

Most, hogy közeleg a búcsú óra,
Szükség lenne egy-két búcsúszóra.
De nehézkes beszélni, elszorul a torkom,
Akaratom ellenére elcsuklik a hangom.

Lezárul egy korszak, mely egy újat szül,
Helyében mégis ott marad egy űr.
Az élet megyen tovább, hát mi is megyünk,
De téged ISTVÁN sosem feledünk.

Több voltál te nékünk, mint egy kedves tanár,
S tudjuk, hogy az ajtód mindig nyitva áll.
Mint ahogy e képen téged körül veszünk,
Gondolatban eztán mindig veled leszünk.

Felnézünk rád, mint diák tanárára,
De még attól többre: igaz jóbarátra.
Nem csak tanítottál, kötelességből,
De támogattál: szívedből, lelkedből.

Adjon a jó Isten erőt, egészséget,
Minden jót, mit kívánsz,
Ezt kívánjuk néked!

Ha majd egyszer híres költő leszek,
Bár tudom: ez a veszély nem fenyeget,
Első kötetemet tenéked ajánlom,
Mert te vagy a legjobb tanár a világon.
Forrás: www.poet.hu

BALLAGÁSI VERS – Ismeretlen szerző
Előadja: Varga Mária – Déva – 2021

Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.

Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.

Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!

BALLAGÁSI VERS – Lázár István: Ballagás
Előadja: Varga Mária – Déva – 2021

Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte

Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók

Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket

Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára

És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom

Mentovics Éva: Köszöntő
Előadja: Varga Mária – Déva – 2020

Donászy Magda – Ma szívünk ünnepel
Előadja: Varga Mária – Déva – 2020

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba
Előadja: Varga Mária – Déva – 2020

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Jobbágy Károly: Búcsúzó

Búcsúzunk attól,aki minket
éveken át a jóra intett,
tanított -s védett,hogyha kellett;
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket féltve,szinte karban;
lelkünket mentve,fedve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk,apánk -ki kísért minket;
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el,hogy az élet
titokból -tiszta törvénnyé lett.

Bárhová nézünk,most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
– Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva,rejtve,szépen
visszük azokat,kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük,hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk,az a vértünk,
mit itt tanultunk,s végigéltünk.

Ballagás

Az életed egy új fordulatot vesz,
Egy régi ajtó zárul be előtted.
De ne félj, hiszen ez nem a vég,
Hanem egy kezdet, egy új, ismeretlen kép.

Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek,
Soha ne fordíts hátat az embereknek.
Szeresd a szépet, keresd a jót,
Ha szükséged van rám, én mindig itt vagyok.

Tudni akarod, hogy mit gondolok?
Rendben, neked elmondhatom.
Új diákok, tanárok és új iskola,
Sok minden változik, de te maradj önmagad.

Ha megfogadod a tanácsom,
Semmi baj nem érhet a világon.
De légy erős, kitartó és bátor,
Amilyenre szeretnéd, úgy formáld a világot!

Ballagás

Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte

Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók

Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket

Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára

És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom

Ballagásodra

Érzem, most búcsúzni kell.
Nincs mit tenni, menni kell.
Hagyd a könnyet, elő a mosolyt,
Béke, nyugalom sose honolt.

Sok az emlék, jó és rossz,
Bár nem volt köztünk sok gonosz.
Akár boldog, akár nem,
Közös az összes emlékem.

Csak nem múlik ez a gombóc,
Mely torkomat kínozza,
Mégis jön a könny, mint folyó,
Kis csapatunk mítosza.

Ölelésed megnyugtat,
Régi jó barátom,
Nincsen nálad jobb barát,
Kerek e világon.

Hiányozni fogtok mind,
S elmúlt napjaink,
Leírni ezt a kínt,
Akár házi feladataink.

Emlékezzetek mindarra,
Mi együtt sikerült,
Ne gerjedjetek haragra,
Ha nem volt nagy sikerünk.

Remélem, ha kihajózunk
Az élet nagy vizére,
Egy-egy vihar össze hoz majd,
Pár nosztalgia-hétvégére.

Hamarosan elindulunk,
Mindannyian valamerre,
Majd egyszer elillanunk,
Mint egy tündérmesébe`.

De néha-néha, hébe-hóba,
Küldjetek majd képeslapot!
Húsvétra vagy Karácsonyra,
Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.

Örülök hogy veletek
Nyolc csodás évet tölthettem,
Csak aztán jók legyetek!
Mert nincs több ötletem.

Utolsó percek, mint osztálytársak,
Utoljára nagy ölelés,
Jók voltatok, bajban társak,
Sosem volt hátunkban kés.

A búcsú fáj,
Tagadni kár,
Indulunk már,
Szelek szárnyán.

Ballagás

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba

Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szívét.

Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.

S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

A tanítás utolsó napján

Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már, több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.

Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.

Mi búcsúzunk -, osztályunk küszöbét,
nem lépjük át, soha már talán.
És nem fogunk többé együtt lenni,
mint ifjú diákok, sok fiú s leány.

Emlékeink is halványodnak majdan,
mint ahogyan ablakra pára száll.
Az iskolánk kapuján kilépve,
megmarad mibennünk egy örök hiány.

A búcsú mindig veszteséget érzet,
elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
Gyertek tehát, vígadjunk utoljára,
igyunk meg hát, egy végső áldomást!

Poharaink emeljük jövőnkre,
és hogy ne feledjük egymást el soha!
Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
olyan lesz számunkra ez az iskola!

Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szivünket.

Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az ember örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,

tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!

Csanádi Imre: Búcsú az óvodától

Hej óvoda, óvó nénik, –
nem maradok tovább én itt!
Itt mi soká nem maradunk:
vár az iskolai padunk!

Vége szakadt a szép nyárnak,
iskolában könyvek várnak!
Betűk hívnak útra kelni,
a világot megismerni.

A nagy idő elérkezett:
búcsúznak a hatévesek,
Búcsúznak az óvodától,
mint fészkétől fecsketábor.

Köszönjük a gondviselést,
gondviselést, felnevelést.
Elindulunk, nem időzünk,
de fészkünkre visszanézünk.

Donászi Magda: Búcsú

Búcsúzzunk jókedvvel!
Búcsúzzunk vidáman!
Egyszer találkozunk
Majd az iskolában.

Addig arra kérem
Az új nagycsoportot:
Mackóra, babára
Viseljenek gondot.

Vízipálmánk szomjas,
Nagyon sokat iszik.
A kaktusz keveset,
Kövirózsánk kicsit.

Vigyázzatok könyvre,
Kisszékre, kiságyra!
Kedves új nagycsoport!
A viszontlátásra!

Donászi Magda: Óvodától iskoláig

Egyszer régen édesanyám
megfogta a kezemet,
kicsit féltem, amikor
az óvodába vezetett.

Csodálkoztam: mennyi játék,
mennyi asztal, mennyi szék,
gyorsan múlt a legelső nap,
gyorsan futott el a hét.

Négy év telt el. Négyszer láttuk
az óvoda ablakán,
hogy zöld lombok integetnek,
vagy száraz ág van a fán.

Hanem közben úgy megnőttünk,
hogy az ágyunk kicsi már.
Mesesarok helyett holnap
az iskola padja vár!

Iványi Mária: Kicsik búcsúja

Búcsúzik a kiscsoport is,
Nagyfiúk és lányok!
Játék közben mese közben
Gondolunk majd rátok.

Ti se felejtsétek soha
Régi óvodátok!
S kukkantsatok be-be néha
Mikor erre jártok!

Kedves vendég lesz itt mindig,
Peti, Palkó, Márta.
Addig is tanuljatok jól!
A viszont látásra!

Iványi Mária: Nagycsoportosok búcsúztatása

Nem jöttök már óvodába,
Iskolások lesztek,
játék helyett számokkal és
könyvvel ismerkedtek.

Megtanultok betűt írni,
pocakos b-t, ó-t, á-t,
rajzoltok szép színes képet,
s hangjegyekből kottát.

Azért mi sem búslakodunk,
itt a mackó, s labda.
Jövőre meg találkozunk
az iskolapadban.

Bihari Klára: Válás az óvodától

Most látom csak, milyen szép itt,
Színes képek hófalon.
Virág tarka cserepekben,
Játék földön, asztalon.

Itt játszottam három évig,
Nőttem, s velem nőtt a szék,
A baba, a labda, az autó,
Tanultam verset, mesét.

A csengőig ágaskodtam,
Most elérem könnyedén,
S a kicsiknek most én mondom,
Te is megnősz kisöcsém!
Holnap már nem csengetek be,
Nem játszom az udvaron,
De három év örömével,
Megyek tovább utamon.

Donkó László: Elsős leszek

Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!

Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.

Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.

Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!

Tóth Juli:Óvodai búcsúzó

A kezünkben virágcsokor,

kis szívünkben szeretet.

Megköszönjük, azt a sok jót,

amit kaptunk tőletek.

Óvónéni, jaj de sokszor

Az öledbe vettél,

Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.

Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,

Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.

Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!

Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledünk el, soha!