Indul a Szóval!? Országos Vitaverseny. Vannak, akik hangos szóval, válogatott „finomságokkal” oldanak meg egy vitás kérdést, magyarul „letorkolják” a másikat. Ilyenkor a nem épp szalonképes magatartás győz. S vannak olyanok, akik meghatározott szabályok szerint, következetesen felépített érveléssel próbálják a másikat igazukról meggyőzni; és mindezért még díjat is kapnak.

Vitázni tehát kulturáltan is lehet, és ha létezik a vitázásnak tudománya, akkor az úgynevezett „disputa” biztosan az. Januártól április végéig a magyar középiskolások összemérhetik erejüket a kulturált „európai” szóforgatás eszközeivel, a Szóval!? Országos Vitaversenyen, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a magyar Külügyminisztérium közös programján.

Számos amerikai filmben láthatjuk, amint középiskolás diákok súlyos érvelések és kemény viták alapján döntik el, melyik iskola viheti haza a legjobb vitázónak járó díjat. Ezek a viták meghatározott szabályrend alapján zajlanak, sokszor a felnőtt nézők számára is izzasztó témákkal és szituációkkal. Vajon milyen lehet úgy vitázni, hogy nem szabad a másik szavába vágnunk, hogy csak meghatározott ideig kaphatunk szót? Lehet csapatban vitázni? Milyen lehet olyasmi mellett érvelni, amivel személyesen nem értünk egyet? Január 10-én indult útjára a Szóval!? Országos Vitaverseny, melynek célja a középiskolások vitakultúrájának fejlesztése, a fiatalok érvelési és kommunikációs készségfejlesztése, valamint Európai Uniós tudásuk bővítése – egy szórakoztató stratégiai játék során.

A Szóval!? Vitaverseny egy országos tanulmányi vetélkedő, melyben középiskolás (14-18 éves) csapatok vehetnek részt. A verseny 2011. január 10. és 2011. április 30. között összesen három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat kapnak a versenyzők, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik. A csapatokat vezető tanárok képzését és szakmai támogatását a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik. A csapatok 2011.február 10-ig jelentkezhetnek a Szóval!? honlapján (www.szoval.eu)

A Szóval!? tehát több mint egy verseny. Az Országos Vitaversenyt rengeteg izgalmas program kíséri, például a Disputa-rap-szódia rap-szövegíró verseny a kulturált vitázásról, amely februárban indul, a Szóval!? Kisfilm Bajnokság videó-verseny, valamint az online Érvelési Kalandjáték a vitázás és érvek világában azok számára, akik szívesen próbára tennék vitatudásukat.

A több hónapos kampányt a www.szoval.eu oldal segíti majd, amelyen a tanárok, a diákok és a kulturált vitázás iránt érdeklődők minden hasznos és szórakoztató információt megtalálnak.

A középiskolai csapatok jelentkezésének és előválogatásának határideje: 2011. február 10., 12.00 óra. Jelentkezés és további információ a www.szoval.eu oldalon található.

A Szóval?! Országos Vitaverseny az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában valósul meg. E három szervezet ún. Management Partnership keretében  2007 óta, évente meghatározott közös kommunikációs célok mentén valósítja meg projektjeit. A Szóval?! előzménye egy, az Észak- és Dél-alföldi Régióban tavaly lebonyolított nagyon sikeres  középiskolás disputa-vetélkedő, melynek idei, országos szintű folytatásának célja a hazai disputamozgalom kultúrájának erősítése is.  A verseny uniós témáinak aktualitását a soros magyar EU-elnökség is növeli.

Sajtóinformáció:

Paul Ágnes

Organic Communications Kft.

0620/9999-206

agnes.paul@mail.organic.co.hu

 

Háttér információ a disputázásról:

A disputa a vitázás szabályozott formája, vagyis azokat a vitákat nevezzük disputának, amelyekben előre meg van határozva, hogy ki, mikor és miről beszélhet.  Ezek a szabályok nagyon változatos vitatípusokat eredményeznek, amelyeket vitaformátumoknak hívunk. Az egyik legismertebb ilyen, amelyet a világ számos országában is alkalmaznak disputa versenyeken, a Karl Popper vita. A disputa rendszerint közönség előtt zajlik egy konkrét témáról – ezt nevezzük a vita tételmondatának. A disputában a vitázók célja, hogy meggyőzzék a hallgatóságukat a képviselt álláspontjuk érvényességéről. Egy vitaversenyen a közönség soraiban disputa bírók is ülnek, akik értékelik a vitázó csapatok teljesítményét: az a csapat nyeri a vitát, amelyik jobban érvelt.

Szóval?! Országos Vitaverseny és kapcsolódó programjai az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában valósul meg. A közzétett információk és dokumentumok nyilvánosságra hozataláért, valamint tartalmáért az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament nem felel.