72 ezer gyereket támogat az Esélyegyenlőségi programAz Esélyegyenlőség és integráció kiemelt projekt keretében eddig 72 ezer halmozottan hátrányos helyzetű gyermek és 15 ezer pedagógus kapott anyagi támogatást- jelentette be Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára.

 

A helyettes államtitkár elmondta, a tanodaprogramoknak kétmilliárd forintos kerete van, és az erre vonatkozó egyes pályázatok felső határát harminc millió forintra emelték. Szeretnének minden korosztálynak segítséget adni,ennek jegyében indították el a roma szakkollégiumi programot is.

A kormányzat nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiájában három évre hatvan intézkedést terveznek – emelte ki Langerné Victor Katalin. Közölte: a stratégia öt fő területe a gyermekjólét, az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a lakhatás, alapelvei között pedig az is szerepel, hogy a munkaerőpiacon inaktív emberek ismét aktívak legyenek. A hátrányos helyzetű diákok közül sokan nem szereznek semmiféle végzettséget, hogy ez ne így legyen, a második esély elnevezésű iskolákban alternatív módon tanítják őket – említette meg.

A hátrányos helyzetű diákok közül sokan nem szereznek semmiféle végzettséget, hogy ez ne így legyen, a Második esély elnevezésű iskolákban alternatív módon tanítják őket – említette me Szakál Ferenc Pál, az Emmi közoktatási fejlesztési főosztályának vezetője arról beszélt, a kötelező óvodába járást 2014-től azért is akarja bevezetni a kormányzat, hogy a gyerekek hátrányos helyzetét mihamarabb csökkentsék. Az iskolai körzeteket pedig úgy kell kialakítani, hogy a hátrányos helyzetűek lehetőség szerint hasonló arányban szerepeljenek bennük. Az egész napos iskola is lehetőséget ad rá, hogy a hátrányos helyzetű diákok körülményei javuljanak – tette hozzá Dukai Miklós, a Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatói irodavezetője köszöntőjében elmondta: céljuk, hogy minél több ma nyomorúságban élő gyermek boldog felnőtté váljon, „ezért egyre többet és többet kell tenni”. Hangsúlyozta, az oktatás adja meg a hátrányos helyzetű gyerekeknek a felemelkedés lehetőségét, de ennek során figyelembe kell venni a gyerekek sajátos körülményeit. Kitért rá, a kormány célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás. Mint mondta, a szegénység nem csupán romaügy, hanem össztársadalmi probléma, az alapkezelő pedig arra törekszik, hogy a társadalmi integrációra szánt anyagi forrásokat hatékonyan és átláthatóan használják fel A Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőség és integráció kiemelt projektjének célja, hogy fejlessze a hátrányos helyzetű, kiemelten a roma és a gyermekvédelmi gondoskodásban élő tanulók oktatási körülményeit, csökkentse az iskolai szegregáció mértékét, növelje a hátrányos helyzetű gyermekek óvodáztatási arányát, segítse az iskolarendszerből lemorzsolódott hátrányos helyzetű fiatalokat a középfokú végzettség és az érettségi megszerzésében, valamint javítsa a minőségi oktatáshoz való hozzáférésük esélyeit.

 

{module Forrás: edupress|none}