Együttműködési megállapodást köt a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításáért a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) – jelentette be a két szervezet február 19-én, hétfőn. Fontosnak tartják a munkaerő-piaci és munkajogi ismeretek bővítését.

 

A felek a közlemény szerint közös feladatnak tekintik a feketemunka elleni közös harcot, amely tömegesen érinti a fiatalokat a hazai munkaerőpiacon. Ennek érdekében a jövőben közös javaslatokat fogalmaznak meg, illetve szakmailag véleményezik egymást előterjesztéseit.

Mindkét szervezet fontosnak tartja a fiatalok munkaerő-piaci, munkajogi ismereteinek bővítését, javítását is. Ennek érdekében munkajogi kiadványok terjesztését, előadások megtartását szorgalmazzák.

Az ISZOSZ a fiatalok biztonságos munkavégzését szem előtt tartva kiemelt feladatának tekinti, hogy az iskolaszövetkezeti munkában részt vevők munkájuk ellátása során a munkajogi előírásokat maradéktalanul betartva végezzék munkájukat. A MOSZ ehhez további segítséget nyújtva segíti az ISZOSZ jogsegélyszolgálatát saját lehetőségeivel és eszköztárával.

A felek egyetértenek továbbá abban, hogy a készülő szövetkezeti törvénynek stabil, kiszámítható feltételeket kell teremtenie továbbra is az iskolaszövetkezetek zavartalan működéséhez.

Az együttműködési megállapodást várhatóan a jövő héten írják alá – tudta meg az MTI a MOSZ-tól.

{module Forrás: edupress|none}