Ötven évvel ezelőtt Isaac Asimov írt egy cikket a New York Times-ba arról, hogy szerinte milyen lesz a világ 2014-ben. Ezekből egy csomó minden nem jött be, de van, ahol eléggé betalált. Az Alapítvány-trilógia írója így például azt gondolta, hogy 2014-ben már teljesen hétköznapi dolognak számít az elektrolumineszcens panelek használata, és nem is járt nagyon messze a valóságtól, hiszen ilyen paneleket alkalmaznak a plazmatévéknél, de akár a világítástechnikában is.
Szintén jól okoskodott, amikor úgy vélte, hogy a kommunikációs eszközök fejlődése lehetővé teszi majd, hogy ne csak halljuk, hanem lássuk is azt, akit felhívunk (Skype, Google Hangout, videó chat programok). Ezenkívül Asimov azt gondolta, hogy a képernyőn nem csak azt a személyt láthatjuk majd, akivel éppen csevegünk, hanem ezen a felületen akár dokumentumokat is tanulmányozhatunk, fotókat nézegethetünk vagy könyvrészleteket olvasgathatunk. A számítógépek, tabletek és okostelefonok színre lépésével Asimov ezen kijelentései manapság már nem fantazmagóriának, hanem inkább közhelynek számítanak.
Volt persze olyan jóslata is, amely annyira nem vált be (ezek közé tartozik például az automata konyhai egység, amely, ha kell, vizet forral, ha kell, rántottát készít), és volt, amellyel totálisan mellélőtt. Ezek közül a legmeredekebb talán, hogy Asimov 1964-ben úgy gondolta: napjainkban lesznek, akik a tengerek mélyén, de lesznek, akik egyenesen a Holdon építenek ki új kolóniákat.
Forrás: konyves.blog.hu