Szuperhősnek lenni minden gyerek álma. Repülni a madarakkal, láthatatlanná válni egyik pillanatról a másikra. Még felnőttként is jó visszagondolni arra, amikor gyerekként arról álmodoztunk, hogy kedvenc rajzfilmjeink hőseinek bőrébe bújhatunk és természetfölötti erőkkel rendelkezünk, melyeket bármikor használhatunk!
És hittünk benne, hogy ez lehetséges! Az Anyakanyar és a TEVAgy a Hős! program most egy ilyen utazásra invitál minden gyermeket, és meghirdeti közös „Szuperhős Rajz és Meseíró” pályázatát.
Az iskola befejeződött, már minden táblán ott virít a Vakáció felirat és gyerekek ezrei rajzanak ki a világba, kalandokat, elfoglaltságot keresve maguknak a nyári időszakra. Szülőként az egyik legnehezebb dolog, hogy ilyen időszakban megfelelően kreatív és izgalmas feladatokkal foglaljuk le csemeténket, a napi szükséges mozgáson kívül. A fantázia világ remek kikapcsolódást ígér ebben az időszakban is, a rajzolás és a saját mese megalkotása üdítően hat a kicsik kreativitására.
Két kategóriában indulhatnak a fiatalok a szuper nyereményekért. A meseíró pályázati részre olyan gyerekek által kitalált történeteket várnak a szervezők, amik egy szuperhősről szólnak. Természetesen lehet ez a szuperhős anyu vagy apu is, sőt, még saját maguk is. A lényeg, hogy egy általuk szuperhősnek hitt személyről és az ő tetteiről szóljon. Olyan meséket is várnak, amiket a gyerekek maguk írnak és olyanokat is, amik alapgondolata és története bennük születik meg, de a szüleiknek kell még papírra vetniük azokat, mert a gyerekek még kicsit az íráshoz. Szuperhőssé válni természetesen nem csak akkor lehet, ha természetfeletti képességekkel rendelkezik a főszereplő, hanem akkor is, ha hétköznapi hősiességről tesz tanúbizonyságot. A rajzpályázat témája is a szuperhősök körül forog, ide olyan rajzokat kell beküldeni, amik az „Én és a szuperhősöm” címet viselik.
A pályázat a Farkasházi Réka és Gubás Gabi által vezetett Anyakanyar életmód portál és a TEVAgy a Hős! edukációs program közös együttműködésével valósul meg, mely program célja, hogy Magyarországon mindenki tanuljon meg újraéleszteni, hiszen ehhez nem kell más, csupán 15 percnyi tanulás és hétköznapi hősiesség. Közismert tény, hogy hazánkban évente 20-25 000 ember hal meg hirtelen szívhalálban, mely megelőzhető lenne, ha a jelen lévők pontosan tudnák, hogy mit kell tenniük az első kritikus 4 percben. Az újraélesztés módszere ráadásul 15 perc alatt megtanulható egy labdán. A program 2 szuperhőse, Klupács Péter és Mészáros Zalán is benne lesznek a zsűriben és felajánlották, hogy a győztes pályázókat és családjukat magánoktatásban részesítik majd. Természetesen egyéb izgalmas nyeremények is várják a résztvevőket.
A pályázat beküldési határideje 2014. július 31.
Várható eredményhirdetés: 2014. augusztus 4.
A pályázatokat ide várjuk: info@anyakanyar.hu
Merüljetek el a szuperhősök világában!
Részletek: