Hogy mi a szegénység? Manapság felesleges lenne magyarázni, hiszen nap, mint nap látjuk, amint kilépünk az utcára. Vagy bekapcsoljuk a számítógépet.

A szegénység az ablakunk alá költözött, és nem távozik.

Mást jelent persze a mélyszegénység Afrikában, és mást a nyugati nagyváros forgatagában, de mindenhol elfacsarodik a szív. Nemcsak az a nincstelen, aki nem tudja fedél alatt, puha párnán álomra hajtani a fejét, hanem az is, akinek nem jut minden nap meleg étel az asztalra, vagy kiszakadt ruhákban kell járkálnia, mert nincs más, és emiatt kirekeszti a társadalom. Ha nem is muszáj belehalni, elemészthet a szégyen és a megalázottság. És sokszor úgy tűnik, hogy nincs kiút. A szegénységgel – szörnyű kimondani – de emberi jogok sérülnek. A pénz- és munkahiány következtében viszont az emberek olyan tartósan fennálló, hátrányos helyzetbe kerülnek, melyből saját erejükből képtelenek kilábalni. Nem a többmilliós luxus hiánya aggasztó, hanem a fűtött lakás, az élelmiszer- és gyógyszerhiány, a depresszió és minden olyan tényező, ami mélyíti a szegénység mocsarát. Beszélhetnénk abszolút szegényről, aki a létminimum alatt él, vagy relatív szegényről, akik a fentebb említett nélkülözésben tengetik a napjaikat, de napjainkban túlságosan keskeny a határ – egyre könnyebb feljebb jutni, a nincstelenek s a gazdagok közti vagyonkülönbség viszont évről-évre nő. Akármi is az oka annak, hogy a világ túlnyomó többsége gyakorlatilag a fennmaradásért küzd minden egyes nap, a globalizáció, vagy éppen csak az emberek önzősége, akkor is itt az idő, hogy valaki felszólaljon végre és tegyen valamit.

Így gondolta az ENSZ közgyűlése is 1992 decemberében, amikor október 17-ét kikiáltotta a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjának. Itt hívták fel először a tagállamok figyelmét arra, hogy legalább ezt a napot szenteljék a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységeknek. A világnap jelentősége, hogy ráirányítja a figyelmet a szegények problémájára. A gondolat a francia Joseph Wresinski atyától, az ATD-Negyedik Világ mozgalom alapítójától származik, kezdeményezése pedig sokakat ragadott magával. Még Magyarországon is megemlékeznek, pontosan 1996 óta. A kezdeményezés pedig nem talált süket fülekre: amikor a világnap gondolata megszületett, a fejlődő országok lakosságának még csaknem fele élt a szegénységi küszöb alatt, 2010-re viszont már 22 százalékra csökkent. Ám örülni még mindig nem lehet sajnos, mivel az ENSZ statisztikái szerint ma a világon 1,2 milliárd ember él mélyszegénységben. És ha azt hinnénk, ez csak a harmadik világra vonatkozik, hát tévedünk: az EU polgárai közül minden 6. a szegénységi küszöb alatt van, az USA-ban pedig a lakosság 15 százaléka tengődik ezen a szinten. Vagyis 47 millió ember! Magyarországon a lakosság 14 százaléka él szegénysorban. A világ szegényeinek 70 százaléka nő. Szörnyűséges, de modern világunkban különösen súlyos probléma a gyermek-szegénység is: a gyermekek több mint egynegyede, a fejlődő országokban élő gyermekek közel 40%-a abszolút nyomorban él, eltartóik jövedelme napi egy dollárnál alacsonyabb, a megszületett csecsemőknek pedig közel 10 %-a nem éri meg ötödik születésnapját. Természetesen a fejlődő országban a legszomorúbb a helyzet minden téren, de ott nagyjából 250 millió gyerek dolgozik keményen a napi betevőért, az iskolába járásról sokan csak álmodnak, és az afrikai lakosság 21%-a gyakorlatilag éhezik. 2000-ben tartották az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóját, ahol a világ nemzetei nyolc fejlesztési célt fogalmaztak meg, és ezek egyike szerint 15 év alatt felére csökkentenék a súlyos szegénységet. Korunk szociálpolitikájának egyik legnehezebb feladata, ám megfelelőnek tűnő megoldása egy jól működő segélyezési rendszer kialakítása lehetne, továbbá munkahelyek és jó iskolák is kellenének persze. Magyarország a szegénység mutatói alapján az EU tagországai között a középmezőny alján helyezkedik el. Hazánkban az ínség leginkább a gyerekeket, a nagycsaládosokat, az időseket, a romákat és a munkanélkülieket sújtja.

Sajnos lényegében a globális elemzések arra utalnak, hogy a szegénység problémáival a világ még hosszú ideig foglalkozni kényszerül. A fő feladatok az adott államra és a szervezetekre várnak, a nemzetközi együttműködés csupán kiegészítő támogatás. És persze hatalmas szükség van a hétköznapi emberek segítségére, jó cselekedeteire is. Emberi kötelességünk, hogy gondoljunk társainkra, hiszen ki tudja, mikor fordul a kocka. Ne pazaroljunk, inkább adjuk oda egy rászorulónak a felesleges dolgainkat – már ezzel is hatalmasat tettünk másokért. Tiszta vízzel öblítjük a WC-t – de vajon mit szólnának ehhez Afrikában, ahol mindennapos tortúra folyik az édesvízért? Gondoljunk erre, és legalább ne pazaroljunk, ne herdáljunk el minden értéket. Nézzünk körbe ezen a napon. Be a szekrénybe, a hűtőbe, a szívünkbe, és gondoljunk azokra, akik talán örök életükben nélkülözni fognak… Ne csak ma, a Szegénység Ellen Való Küzdelem Világnapján – hanem ma is, és holnap is!

 

Forrás:stylemagazin.hu