Milyen volt az emelt szintű töriérettségi? Diákok meséltek a vizsgáról és a feladatok témáiról.

Nem volt annyira nem nehéz, de azért voltak olyan feladatok, ahol lehetett pontot veszíteni – mesélte Viki, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium diákja a mai emelt szintű töriérettségiről. Azt mondta, a feladatoknál sok forrást kellett használni, általában azokból lehetett következtetni. Alexandra, a debreceni Ady Endre Gimnázium érettségizője rosszabb feladatsorra számított:

„Az elsőnél volt pár feladat, ami nehéz volt szerintem, főleg a komplex feladat a második világháborús vaktérképpel. De az esszékkel jól fel tudtam javítani az első részt.”

A debreceni érettségiző diák szerint mindannyian számíthattak a feladatsorban szereplő témákra, nem érte őket meglepetés, és az idő is elég volt a feladatokra.

Az emelt szintű töriérettségi első részében a következő témákban szerepeltek feladatok: Oszmán Birodalom, gazdasági helyzet az első világháború után, Aranybulla, reformkor, liberalizmus és konzervativizmus, valamint a második világháborús csaták.

A rövidesszé témái között szerepelt az USA törvényhozása és a globalizmus, a hosszúak között választhattak Szent László és Könyves Kálmán témájút vagy az 1947-49 közötti egypártrendszert és diktatúrát. A harmadik (komplex) esszé feladatai között szerepelt a magyar rendek és az uralkodók viszonya Magyarországon (Mátyás király és I. Ferdinánd között), de az első világháború békerendszeréről is írhattak esszét.

Emelt szinten a töriérettségi vizsga 240 perces volt. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatsor 12 feladatból állt, a második részben pedig hat feladatból hármat kellett megoldaniuk a diákoknak: egy rövid, egy hosszú és egy komplex esszéfeladatot.

Bővebben:http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20200506_diakvelemenyek_emelt_szintu_tori

Forrás: eduline.hu