A huszonhat éves Hannah Sugarman szinte mindent megkapott az élettől, amire egy magakorabeli nő vágyhat. Remek állást, jóképű, nagymenő pasit és egy igazán csilivili lakosztályt Washington D. C. egyik legjobb negyedében. Csupán egy a bökkenő:

Hannah a pokolba kívánja az egészet. A tudományos konferenciák és a fényűző partik helyett a sütik és sültek világában érzi igazán otthon magát, munkaidőben is recepteket körmöl, titkos lakáséttermet nyit főbérlője tudta nélkül, és a mintaszerű hercegnőt úgy dobja le magáról, akár a felesleges kilókat… hogy a szerelem és a káosz új ízeket vigyen az életébe ­– és mindazokéba, akik megkóstolják a főztjét.

 

Az Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez igazi ínycsiklandó sikerkönyv egy olyan „szomszédlány” főhőssel, aki gyakran hülyét csinál magából a partikon, de pontosan tudja, mitől jó egy répatorta. És bár az álmai néha cukormázosak, azt már megtanulta, hogy az élet legfontosabb hozzávalója: higgy magadban.

„Sütiillat, szerelem… ezt ígérte a regény, de sokkal többet adott nekem. Például megerősítést, hogy amikor valamiben nem érzed jól magad, akkor tovább kell lépned. Humoros, nagyon kedves, csoki-, narancs- és fahéjillatú történet az újrakezdésről és arról, hogy sose adjuk fel, mert a gödör aljáról is felfelé vezet az út.” Fejős Éva

Az Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez egy igazi, csajos-gasztrós regény, amelyben a fiatal hősnő dilemmája, hogy a környezete által sugallt tudományos karriert válassza-e, vagy megpróbáljon a hobbijának (és a hobbijából) élni… Mert igazán akkor érzi jól magát, ha újdonságokat főzhet – bárhol: legyen az egy lepukkant kis főzőhelyiség, vagy csillogó-villogó, jól felszerelt konyha…

Lami Juli, a regény fordítója mondja:
„Éhesen nagyon nehéz lett volna fordítani, de a főzős részeket jóllakottan sem volt könnyű. Én már az első jelenetben szereplő répatortánál elvesztem…arra a mai napig gondolok néha.

Számomra az tette különlegessé ezt a könyvet, hogy egyrészt nem a megszokott divatközegben játszódott: New York és Los Angeles helyett végre egy kicsit Washingtonba nyerhettünk bepillantást, mégpedig az ottani fiatal értelmiség életébe. Tetszett, hogy a történet végig emberi volt, olyan, ami bárkivel megtörténhet. Hogy Hannah valódi személyiségfejlődésen megy keresztül, és ezért szenvednie is kell, akárcsak a való életben, és hogy a happy end sem mézes-mázas.”

Szigeti Hajni, a regény szerkesztője:
„Szeretem, hogy Hannah nem az a tipikus karcsú, lobogó szőke hajú, trendi hősnő, parkra néző lakással, aki mindig tökéletesen öltözött és imád edzőterembe járni. Hannah – mivel sosem tud ellenállni egy finom falatnak – teltkarcsú, a haja vörös, divattanácsokat a barátnőjétől kér, egy alagsori bérleményben lakik, és ugyanolyan bakikat tud elkövetni az életben, mint bármelyik huszonéves lány. Tetszik benne, hogy miközben közgazdász és egy híres kutatóintézetben dolgozik, nagyon jól és szívesen főz. Többfogásos kacifántos vacsorákat képes előállítani egymaga, de a szerelmi bánatát ő is akciós fagyiba fojtja, és sokáig nem veszi észre, hogy az Igazi végig ott volt a szeme előtt.”