Georgia, a folyton elégedetlen görög-amerikai idegenvezető épp Görögországba tart csoportjával. Ősei földjére érkezvén nem csak az ország szépségeit fedezi fel újra, hanem saját „kefi”-jét is, mely görögül lelket jelent.
Lelkesedésében nem osztoznak turistái, akik sokkal inkább azzal vannak elfoglalva, hogy pólókat vegyenek, és a tengerparton süttessék a hasukat, mintsem, hogy magukba szívják a görög történelmet, és a mediterrán ország lenyűgöző kultúráját. Georgia ezt persze rossz néven veszi, és mikor már teljes a káosz, az egyik turista, Irv Gordon veszi kezelésbe a befordult idegenvezetőt. Irv arra buzdítja a nőt, hogy adja át magát az élet örömeinek, érezze jól magát a bőrében, s talán még a szerelmet is megtalálja. Erre pedig lehet, hogy nem is kell majd sokat várnia. A turistabusz csak görögül beszélő sofőrje, Poupi ugyanis elsőre nagyon antipatikus Georgia-nak, ám a görög utazás során újra felfedezi magában a romantikus ént, és ekkor már Poupi sem olyan ellenszenves, sőt, meglehetősen vonzó.
színes feliratos amerikai-spanyol vígjáték, 98 perc, 2009
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
rendező: Donald Petrie
forgatókönyvíró: Mike Reiss
operatőr: José Luis Alcaine
producer: Nathalie Marciano
vágó: Patrick J. Don Vito
szereplő(k):
Nia Vardalos (Georgia)
Alexis Georgoulis (Poupi)
Richard Dreyfuss (Irv)
Rachel Dratch (Kim)
Sheila Bernette (Dorcas)
María Botto (Lala)
Bemutató dátuma: 2009. augusztus 13. (Forgalmazó: Fórum Hungary)