Az elhagyatott Elysium űrhajó fedélzetén két asztronauta Payton (Dennis Quaid) és Bower (Ben Foster) hibernálásból ébredve memóriazavarral küzd: nem emlékeznek semmire, nem tudják, hogy kik ők, honnan jöttek, mi a feladatuk.
Sötétség uralkodik mindenütt, nem értik mi történt, össze vannak zavarodva, hallucinálnak és csak egyetlenegy furcsa, nyomasztó hangot hallanak a hajó gyomrából. Bower űrhajós elindul, hogy felfedezze a misztikus űrhajót, közben rádiófrekvencián tartja a kapcsolatot társával, Payton-nal. Bowernek hamar rá kell döbbennie a borzasztó valóságra: valami a hajón rájuk vadászik, valami, ami mindenáron el akarja pusztítani őket. A hajón találkozik két másik asztronautával is, így már négyesben próbálják túlélni a túlélhetetlent. Lassan fény derül az űrhajó döbbenetes, halálos titkaira, és az utasoknak rá kell jönniük, túlélésük sokkal fontosabb, mint azt valaha is gondolták volna.
színes, feliratos, amerikai-német horror, 108 perc, 2009
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Dolby Digital
rendező: Christian Alvart
forgatókönyvíró: Travis Milloy
operatőr: Wedigo von Schultzendorff
zene: Michl Britsch
producer: Paul W.S. Anderson, Jeremy Bolt, Robert Kulzer, Martin Moszkowicz
vágó: Philipp Stahl
szereplő(k):
Dennis Quaid (Payton)
Ben Foster (Bower)
Cam Gigandet (Gallo)
Antje Traue (Nadia)
Cung Le (Manh)
Eddie Rouse (Leland)
Norman Reedus (Shepard)
Bemutató dátuma: 2010. március 11. (Forgalmazó: Fórum Hungary)