Az elmúlt időszakban a Koronavírus sajnos Európa szerte szedi áldozatait és egyre nagyobb ütemű itt Európában a megbetegedések száma. Azonban bizakodónak kell lennünk!
Az országban egyre szigorúbbak az óvintézkedések, de MEG KELL ÉRTENÜNK, hogy ezek a mi javunkat szolgálják és a kormány, illetve a felelős szervek a Mi személyes biztonságunkért dolgoznak. Kényelmetlennek tűnhet otthon maradni, unatkozni a négy fal között. De gondoljunk az idősebb polgártársainkra, meg azokra, akiknek az immunrendszere nem tud megküzdeni ezzel az agresszív kórral!
A napokban Miniszterelnökünk bejelentette, hogy különféle adónemek kifizetését szüneteltetik és bizonyos hitelek törlesztési kötelezettségeit felfüggesztik az év végéig.
Mi, akik nap mint nap dolgozunk, bemegyünk a gyárakba, az irodákba, a boltokba dolgozni, most az eddig megszokott életvitelünkön radikálisan kell változtatnunk, hiszen ezentúl, aki teheti úgynevezett Home Office-ban kell dolgozzon, aki pedig nem teheti, esetenként kényszerszabadságra kell mennie.
ERRŐL AZ IDŐSZAKRÓL akarok beszélni!
Kedves Mindenki!
Itt a lehetőség, hogy családunkkkal, közvetlen szeretteinkkel töltsük az időnk szinte 100%-át! Maradjunk otthon és élvezzük, ahogy a gyermeikeink a szemünk láttára növekednek, ahogyan a házastársunk elvégzi napi teendőit. Beszélgessünk, táncoljunk, nézzünk meg egy jó filmet és olvassunk könyveket.
A kerti munkákkal csak elővigyázatosan járjunk el, ne kerüljünk kapcsolatba a szomszéddal, a járókelőkkel és amennyiben lehet, a kerti munkálatok végeztével fertőtlenítsük testünket, akár egy jó hosszú forró zuhanyzás segítségével.
Nincsen rózsa tövis nélkül, de látjuk ebben a helyzetben fordítva is igaz: a kijárási tilalomnak sokkal több hasznos oldala lehet, mint amennyi kellemetlenséggel jár!
Használjuk ki a szabadidőnket arra, hogy tanuljunk! Az internet és a könyvek legrosszabb esetben is csak Tudással fertőzhetnek meg bárkit, tehát nézzünk videókat, olvassunk cikkeket, könyveket! Itt a lehetőség, hogy az időt kihasználva valami újnak kezdjünk neki. Tanuljuk meg egy új szakma alapjait, feljesszük készségeinket és művelődjünk!
Aki eddig nem mert időt és energiát áldozni arra, hogy kiszakadjon a mindennapi mókuskerékből, azért hogy szakmailag előreléphessen, az most TEGYE MEG az első lépést!
Vállalkozzunk, legalábbis az alapokat tegyük le most, és amint javul az országos és kontinentális helyzet, kezdjünk neki saját vállalkozásunknak!
Ne várjuk, hogy a gazdaság majd Nélkülünk, csak úgy magától helyre fog állni!
Senki ne essen abba a hibába, amit sajnos mi Magyarok évszázadok óta teszünk, hogy elvárjuk a “sorstól” a jobb jövő eljövetelét. A JOBB JÖVŐÉRT meg kell dolgozni!
Aki szereti a természetet, az kezdjen veteményezni, aki szereti a gépeket, kezdjen otthon bütykölni, javítgatni. Aki nyelveket tanulna, tegye meg azt MOST az internet segítségével és egyáltalán BÁRKI, akiben még maradt egy kis kreativitás, az vegye a kezébe a saját sorsát és dolgozzon meg a saját sikeréért.
Az elvesztegetett szavak és órák ideje lejárt! Kezdjünk el Valóban, Önmagunkért tenni és munkálkodni. A jobb jövőért!
Fentebb említettem, hogy bizonyos adózási formák felfüggesztésre kerültek. Most van itt az ideje, hogy ne siránkozzunk tovább: “Jaj, nincs kezdőtőkém!, Jaj, nem lesz pénzem az első évben! Jaj, nincs időm nekem ilyesmire! Jaj, úgyis becsődölnék!” stb.
NEM. Most minden körülmény adott arra, hogy megváltoztathassuk a világunkat. Nem az egész bolygót, hanem mindenki a saját kis életét, a saját sorsát!
Aki elveszti az állását, tekintse azt áldásnak és keresse meg azt a szakmát, vagy azt a hobbit, amit mindig is űzni akart, de nem adatott meg a lehetőség vagy a pénz! Akinek nincs pénze, az keressen olyan rést a vállalkozói világban, amihez nem kell indulótőke: pl. veteményezzen okosan, természetbarát módszerekkel. Izzadjon, dolgozzon és meglátja: ÉRDEMES!
Nem kell azonnal nagyban kezdeni, ne feledjük, egy aprócska mag hány milliószorosan hálálja meg a befektetett munkát az évek alatt. Legyünk mi is MAGOK. Növekedjünk és váljunk igazi Önmagunkká!
Kedves MINDENKI, akit illet!
Vigyázzunk az egészségünkre, és ápoljuk azt! De itt a pillanat, hogy Önmagunkat is ápoljuk! Hagyjuk abba a felesleges kifogáskeresést és vágjunk bele egy vállalkozás felépítésébe!
MOST!