Utolsó fordulójához érkezett az Europass rajzpályázat. A több mint száz pályaműből a zsűri kiválasztotta az ország tíz legjobb rajzát. Az Educatio Nonprofit Kft. – Nemzeti Europass Központ „Légy kreatív!” elnevezésű rajzpályázatán a tíz legjobb pályamű közül a közönség döntheti el, ki nyerje meg a fődíjat.
Az alkotásokra június 8-ig lehet szavazni, a www.europass.hu oldalon. A három legtöbb voksot kapott kép készítője kétszemélyes európai utazást nyer.
A Nemzeti Europass Központ március 25-én hirdette meg „Légy kreatív” elnevezésű rajzpályázatát. Olyan, Europass-szlogennel ellátott alkotásokat – rajzokat, képeket, grafikákat – vártunk, amelyek tartalmazzák a „légy” szót, például: „Légy kiemelkedő!” vagy „Légy látható!”. A felhívást követően száznál is több pályamunka érkezett fiatal alkotóktól a május 10-i határidőig.
Nemcsak a beadott művek száma volt kiemelkedő, hanem a rajzok színvonala is elbűvölte a zsűrit. Éppen ezért nagyon nehéz helyzetben voltak a bírák: sok, igazán ötletes és gondosan kivitelezett alkotásból kellett kiválasztaniuk a tíz legjobbat. Az ítészek többek között azt figyelték, hogy mennyire kapcsolódik a beadott rajz szlogenje a kiíráshoz, illetve az Europass témaköréhez. Az ötletesség és a kreativitás is szempont volt, és természetesen a kivitelezés is sokat nyomott a latba. A háromtagú zsűriben a Nemzeti Europass Központ képviselője mellett egy marketing szakember és egy festőművész foglalt helyet.
Utolsó forduló: szavazás a legjobbak legjobbjaira
A zsűri meghozta döntését, így mostantól bárki szavazhat a www.europass.hu/tanulas/tanulashirek/rajzpalyazat_legjobb_tiz internetes oldalon a tíz kiválasztott pályamunkára. Ezt június 8-ig lehet megtenni, ezután pedig a közönség szavazatai alapján eldől, kik a legjobbak legjobbjai, és melyik három rajz tulajdonosa állhat fel a képzeletbeli dobogóra.
A tét nagy, hiszen a három legtöbb szavazatot kapott alkotás készítője kétszemélyes európai utazást nyer. Az első helyezett négy napra Párizsba és Londonba mehet, a második helyezett Londont és Brüsszelt járhatja végig három napig, a harmadik legtöbb szavazatot besöprő pedig Brüsszelt veheti a nyakába.
Sajtókapcsolat:
Gáti Mátyás
sajtófőnök
Tel.:06-1-477-3100/3246
Mobil: 06-30-456-4414
e-mail: gati.matyas@educatio.hu
e-mail2: sajto@educatio.hu
***
Az EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. az Oktatási és Kulturális Minisztérium által alapított közhasznú társaságként a magyar köz- és felsőoktatás tartalmi, módszertani megújításával, központi oktatásügyi szolgáltatások fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozik. A Társaság a szakmapolitika szereplőinek, illetve a magyar köz- és felsőoktatási rendszer minden érintettjének nyújtja szolgáltatásait, tevékenységeit elsősorban állami és európai uniós források hatékony felhasználásával végzi. Az EDUCATIO kiemelten fontosnak tekinti az oktatási esélyegyenlőség, a fejlesztések eredményeihez való egyenlő hozzáférés biztosítását.
További információk: www.educatio.hu