középiskolák részére, a műszaki és természet- tudományi ismeretek oktatásának támogatására és népszerűsítésére, valamint az ezt oktató pedagógusok elismerésére 2010.
A hazai gazdasági élet meghatározó munkaadói szervezetei, a Magyar Rektori Konferencia tagjai, a Magyar Tudományos Akadémia vezetői, a Magyar Innovációs Szövetség állásfoglalásaikban kiemelt fontosságot tulajdonítanak annak, hogy a természettudományos és a műszaki ismeretek oktatása nagyobb teret kapjon a középiskolai oktatásban, emelkedjen a felsőoktatásban az ilyen szakokra jelentkezők száma.
A Műegyetemen működő Pro Progressio Alapítvány a 2009. évi hasonló pályázat tapasztalatait hasznosítva, újból pályázatot hirdet magyarországi középfokú oktatási intézmények (gimnáziumok, szakközépiskolák) részére két kategóriában:
a) Természettudományi, műszaki jellegű tantárgyakhoz kapcsolódó rendezvények, események szervezésének támogatása.
A rendezvények lehetnek komplex tanulmányi versenyek a természettudományok, a matematika és az informatika témaköréből, olyan kiállítások, melyek a mérnöki szakmát mutatják be a fiataloknak, fakultatív előadások, szakkörök szervezése, ehhez szükséges kísérleti eszközök beszerzése, illetve ezek kombinációja, vagy bármilyen további ötletes megoldás a műszaki-természettudományi terület iránti figyelem felkeltésére.
b) Matematika-, fizika-, biológia-, kémia-, informatika szakos tanárok támogatása Pro Progressio ösztöndíjjal, akik közreműködnek a diákok motivációjának erősítését szolgáló rendezvények szervezésében, és akiknek tanítványai közül többen tettek emelt szintű érettségit, sikerrel szerepeltek középiskolai tanulmányi versenyeken, és van, vagy volt olyan diákjuk, akik érettségi után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatják (vagy folytatták) tanulmányaikat.
Az ösztöndíjban részesülő tanárok pályázatukban vállalják, hogy max. 5 oldalas összefoglaló tanulmányt készítenek a saját régiójukban/környezetükben a természettudományi ismeretek oktatásának helyzetéről, problémáiról.
A pályázatok díjazása:
A pályázatok díjazására az
a) pont esetében 3 millió Ft-ot, a
b) pont esetében 3 millió Ft-ot,
azaz összesen, 6 millió Ft-ot különített el az alapítvány kuratóriuma.
Az elnyerhető pályázati támogatás összege:
a) pont esetében max. 300 eFt,
b) pont esetében 300 eFt/fő.
Pályázatok beadása:
A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. július 12.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük eljuttatni 1 példányban
postai úton: Pro Progressio Alapítvány, 1111 Budapest, Egry József utca 18. V.em. 525. és
elektronikusan: ppai@mail.bme.hu címre.
A pályázatok tartalma:
A pályázat terjedelme max. 4 oldal, mely
a) pont esetén tartalmazza a megvalósítandó természettudományi, műszaki jellegű tantárgyakhoz kapcsolódó rendezvények, események részletes leírását,/tematikáját, azok tervezett időpontjait és a tételes költségvetést (1. és 2. sz Pályázati lap),
b) pont esetén a pályázó pedagógus szakmai életrajzát, az iskola igazgatójának javaslatát, az elmúlt 3 évben a természettudományi tantárgyakból középszintű és emelt szintű érettségit tett tanítványai számát, a középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredményét, valamint műszaki-, természettudományi szakra, ezen belül a BME-re jelentkezettek és felvételt nyert tanulók számát szakonkénti bontásban, valamint a nyilatkozatot a tanulmány 2010. október 30-ig történő elkészítéséről. (1. és 3. sz. Pályázati lap)
A Pro Progressio ösztöndíjpályázatra csak olyan 45 évnél fiatalabb tanárok pályázhatnak, akik az elmúlt három évben (2007-2009) ilyen irányú tevékenységükért semmilyen elismerésben nem részesültek.
Kötelezettségvállalás:
A középiskoláknak, ill. a tanároknak a pályázathoz mellékelve írásban kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy 2010. október hónapban:
- az adott középiskola tanulói számára legalább egy alkalommal megszervezik és biztosítják, hogy a BME oktatói, hallgatói a mérnöki tudományok népszerűsítése céljából előadásokat, foglalkozásokat tartsanak,
- műszaki, természettudományi területen továbbtanulni szándékozó hallgatóik közül legalább 10 fő részvételét biztosítják 2010. novemberében a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar nyitott laboratóriumok délutánja programon.
Pályázatok értékelése:
A pályázatok értékelésére, elbírálására a kuratórium szakmai bizottságot kér fel.
A pályázatok eredményéről a kuratórium minden pályázót elektronikusan értesít 2010. szeptember 7-ig.
A pályázattal kapcsolatban további információ a Pro Progressio Alapítvány titkárságán kérhető.
(www.proprogressio.hu, telefon: 463-1595, 463-1258)
Budapest, 2010. június 8.
Dr. Pakucs János
a Kuratórium elnöke
A pályázati adatlap az online Mentor Magazin 2010/5-6. számában megtalálható felhívás végén található
link segítségével is letölthető.