0-0
Hiába játszott már az első félidőben is mezőnyfölényben Svájc, nem tudta feltörni a rendkívül fegyelmezetten védekező hondurasi védelmet. Ottmar Hitzfeld együttese valamennyi statisztikai mutatóban ellenfele fölé kerekedett az első játékrészben (59 százalékban birtokolta a labdát, kapuralövésekben 4-2-re, szögletekben 2-0-ra vezetett), de a sok pontatlanság miatt Derdiyok fejesét leszámítva 45 percig nem kerültek ziccerbe.
A második felvonásra Hitzfeld érthető módon változtatott is: lehozta a spanyolok ellen győztes gólt szerző, ám ezúttal láthatatlan Fernandest, és beküldte helyette a „nagy öreg” Yakint. Az első helyzet mégsem az övék volt, az 53. percben Alvarez beadása után Suazo megelőzte a késlekedő Benagliót, de a csatár életveszélyes csúsztatása néhány centivel elkerülte a kaput.
A svájciak mentek előre becsülettel, de erőtlen próbálkozásaikat könnyedén hárították a hondurasiak, sőt a 71. percben a kékmezesek alakították ki, majd rontották el a meccs helyzetét: Alvarez lövése után csak Benaglio hihetetlen bravúrja óvta meg a Natit a góltól. A svájciak ezt követően is többet birtokolták a labdát, de erőtlen és fantáziátlan támadójátékuk miatt képtelenek voltak bevenni Valladares kapuját, s a 0-0-s döntetlennel elbúcsúztak a világbajnokságtól.
Svájc – Honduras 0-0
Spanyolország és Chile is a legjobb 16 közé jutott a dél-afrikai vb-n, miután a H-csoport utolsó körében az Európa-bajnok 2-1-re legyőzte dél-amerikai riválisát, Svájc viszont csak egy 0-0-ra volt képes Honduras ellen. A nagyszerű gólt szerző David Villa és csapata a nyolcaddöntőben ibériai rangadót vív a portugálokkal, a meccs nagy részében tíz emberrel küzdő Chilére Brazília vár.
H-csoport
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Spanyolország | 3 | 2 | 0 | 1 | 4-1 | 6 |
Chile | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-3 | 6 |
Svájc | 3 | 1 | 1 | 1 | 1-1 | 4 |
Honduras | 3 | 0 | 1 | 2 | 0-3 | 1 |
Forrás: pepsifoci.hu