Bokraink közt már az ősz barangol,

kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve hajadról
nem álmodom többé már soha.Arcod haván bogyók bíbor vére
Szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
Fehér kezed hársméz illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók,  dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál , elhaló zene.
De tudom  aki formálta a vállad,
Fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom már többé soha.