Pénteken az írásbeli vizsgákkal veszi kezdetét az őszi érettségi időszak, a szóbeli vizsgákat pedig november közepétől tehetik le maturálók. Az idei őszi már a kilencedik érettségi, melyet a kétszintű vizsgarendszer szabályai szerint folytatnak le – tájékoztatott Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára.
Az őszi érettségi időszak az új rendszerben nem kizárólag a pótvizsgák megtételére szolgál, hanem összességében hét fajta vizsgát lehet letenni – mondta el Arató Gergely. Ezen vizsgáknak ebben az évben már csaknem fele előrehozott érettségi, annak érdekében választják ezt a középiskolások, hogy könnyítsék a saját későbbi érettségi vizsgájukat. Ebben az évben több mint 14 ezer diák tesz érettségit, a vizsgák száma közel 17 ezer, ebből 2 ezer emelt szintű.
Az írásbeli vizsgák pénteken kezdődnek a nemzetiségi érettségivel és november 3-ig tartanak, ezt követően emelt szinten szóbeliznek a maturálók november 12-17. között, középszinten pedig november 20-28. között.
Az államtitkár kiemelte 46 emeltszintű, 101 középszintű vizsgatárgy van, hiszen minden tantárgyból idegen nyelven is lehet vizsgát tenni, ezzel azonban nem minden tantárgyban élnek a diákok.
„Az érettségi vizsga előkészületei megtörténtek, minden eszköz, feltétel rendelkezésre áll, hogy az érettségi is rendben sikerüljön” – tette hozzá Arató Gergely, és újságírói kérdésre azt is elmondta, a vizsgák finanszírozására összesen 80 millió forintot költ a tárca.
(www.edupress.hu)