A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) döntése értelmében ősztől elindulhat az első magyar tannyelvű mesterképző szak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).

 

A gyógyszerészeti karon induló, egyéves képzést nyújtó orvosi biotechnológia szakon húsz fizetős és öt tandíjmentes helyet hirdettek meg a magyar nyelven tanulni akaró fiatalok számára.

Szilágyi Tibor rektorhelyettes az MTI-nek elmondta, bizonyos fokú áttörést jelent a szak elindítása. Eddig a klasszikus orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti szakon felül indított új képzések mind román nyelvűek voltak. Az új szakok pedig fokozatosan a román tagozat javára billentették az egyensúlyt az intézményen belül – magyarázta a rektorhelyettes.

Szilágyi Tibor az MTI kérdésére elmondta, az ARACIS egyelőre nem adott választ az orvosi szak újraakkreditálása ügyében májusban benyújtott kérésre. Az akkreditációs kérelmet az egyetem román vezetése a magyar tagozat szempontjait figyelmen kívül hagyva nyújtotta be. A rektorhelyettes szerint az akkreditáció folyamatához tartozó helyszíni szemle az őszi tanévkezdés utánra várható. Többek között ennek a kimenetelétől függ, hogy a magyar tagozat elkezdi-e a júliusban kilátásba helyezett tiltakozásokat, s ha igen, milyen formában.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptemberében született egy hétpontos megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, melyet a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. A megállapodás pontjai csak részben teljesültek.

{module Forrás: edupress}