Magyarok pályáznak a 2019-es UniversiadéraA Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) benyújtotta pályázatát a 2019-es, XXX. Nyári Universiade budapesti megrendezésére – közölte a szervezet.

 

Mint a MEFS írta: szeptember 14-én Brüsszelben a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) központjában mutatta be pályázatát a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a 2019-es, XXX. Nyári Universiade budapesti megrendezésére. Az Universiade közismerten az Olimpia előszobájának tekinthető, hiszen ez a világ második legnagyobb létszámú, sok sportágat magában foglaló nemzetközi sporteseménye. A MEFS elnöke, dr. Kiss Ádám, a Magyar Kormány részéről dr. Maruzsa Zoltán, az EMMI felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára ismertette a magyar pályázatot. Budapest mellett pályázatot nyújtott be Baku és Brazíliaváros. Kiemelték, hogy Budapest már korábban két ízben rendezte meg a legnagyobb egyetemi világversenyt: 1935-ben Egyetemi Világjátékokat, és 1965-ben Universiadet. A 2019 augusztusára tervezett nagyszabású sportesemény megrendezéséhez minden szükséges feltétel adott. A már folyamatban lévő, jelentős budapesti sportberuházások a rendezvénytől függetlenül megvalósulnak, és a létesítmények méltó helyszínül szolgálhatnak az Universiade fogadására.

A 2019-es budapesti pályázat egyik erőssége lehet, hogy a fővárosban elindult, illetve tervezett sportberuházások, úgy mint: a Puskás Ferenc vagy az FTC Stadion, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa, a Tüskecsarnok elkészülnek a tervezett játékok előtt. E mellett új elemként egy 10 ezer fő sportoló elszállásolására alkalmas „Universiade-falut” kell megvalósítani, amely az eddigi külföldi tapasztalatok alapján kollégiumi, illetve szociális bérlakás fejlesztés részeként megoldja a továbbhasznosítás kérdését is. A pályázat nagy mértékben épít az esemény felsőoktatási jellegére, és kihasználja azt, hogy a versenyek a városszívében kerülnek megrendezésre hasonlatosan a Londoni Olimpiához. A hagyományosan látványos nyitó és záró ünnepség mellett rendkívül gazdag kulturális programmal, szakmai konferenciákkal és egyéb kísérő rendezvényekkel színesítenénk az eseményt.

A pályázatok szeptember 14-ei benyújtása után kezdődnek meg a rendezésre vonatkozó szerződéssel kapcsolatos tárgyalások, különös tekintettel a fizetendő díjakra és a marketing és média jogokra. Magyar részéről a Pályázati Bizottság célkitűzése, hogy a tárgyalások eredményeként egy olyan feltétel-rendszer szülessen, hogy a 2019-es Universiade összességében, így a várható adóbevételekkel, közvetett hatásokkal együtt, ne jelentsen nagy többlet terhet a magyar költségvetés számára. A magyar kormány 2013. szeptember 11-ei ülésén foglalkozott az Universiade pályázattal, és elvi támogatásáról biztosította azt, de a pályázathoz csatolandó miniszterelnöki levél is kiemeli az előttünk álló szerződéses tárgyalások fontosságát. A 2013. november 9-ei eredményhirdetés előtt várhatóan októberben a FISU szakemberei a tervezett helyszíneken tesznek látogatást, és mérik fel a beruházások állását és a létesítmények képességeit. A budapesti pályázat számol azzal, hogy az Universiade 2019-es megrendezési jogának elnyerése új lendületet adhat a magyar egyetemi sportfejlesztésnek a tervezett beruházásokon túl is, hiszen világjelenség, hogy az élsport egyre inkább jelen van felsőoktatásban és egyre többen sportolnak versenyszerűen az egyetemeken és főiskolákon. Egy ekkora rendezvény megmozgatja az ország egészét, jellemző adat, hogy az Universiade alatt mintegy 20 ezer önkéntes, zömében egyetemi hallgató működik közre a versenyeken, és így hozzájárul a sportos életmód népszerűsítéséhez.

{module Forrás: edupress|none}