Kormányzati döntésre összességében mintegy 30 tankerületben épül a jövőben új uszoda – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma október 7-én.
Az uszodai létesítmény-fejlesztésben kormányzati döntés alapján prioritást élveznek majd azok a hátrányos vagy leghátrányosabb helyzetű területeken található járások, ahol magas a nevelési-oktatási intézményekbe járó általános és középiskolás tanulók száma. Fontos szempont az adott járás felnőtt lakosságának létszáma is.
A kormány kiemelt célja, hogy a köznevelés rendszerében tanuló gyermekek legalább alapszintű úszástudást szerezzenek a mindennapos testnevelés bevezetésével. Az úszásoktatás infrastruktúrájának biztosítása érdekében a kormány új uszodák építésének előkészítését rendelte el.
A mindennapos testnevelés részeként folytatott kötelező iskolai úszásoktatás feltételeinek biztosításához az uszodával nem rendelkező járásokat és az ezen térségekben tanuló gyermekek számát kormányzati utasításra az illetékes tárcák már feltérképezték. AZ EMMI a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkatársaival együttműködésben felmérte azon régiókat is, ahol az oktatási intézmények nem rendelkeztek ez ideig úszásoktatásra alkalmas tanuszodával.
{module Forrás: edupress|none}