Ahogy a realisztikus eszközökkel megformált szigettörténetet olvassuk, melyben minden a helyén van a szó robinsoni értelmében is
– a szemüveggel való tűzgyújtástól a hajítógép megszerkesztéséig -, egyre erősebben érezzük, hogy az eseménysornak van egy mélyebb, jelképi szférája, mely arra figyelmeztet, hogy a modern polgári társadalom embertelen káoszából és küzdelmeiből az ember lesüllyedhet a ténylegesen vademberi állapotba.
(KRISTÓ NAGY ISTVÁN)
Az ún. szigetregények sorát a világirodalomban Defoe Robinson Crusoe c. műve nyitotta meg. Gyerekhősök a XIX. század közepétől jelentkeznek világsikerű alkotásokban. A nevelési célzatú, romantikus kalandregényekben a felnőttektől elszakadt fiatalok fényes diadalt aratnak a civilizálatlan világon, az ősi, vad környezeten, a természeti erőkön. Lelkesítő példázatok ezek az alkotások a gyerekek helytállásáról, az emberi képességekről és lehetőségekről, a civilizáció kiterjedéséről és újjászületéséről (Ballantyne: Korallsziget, 1857; Stevenson: A kincses sziget, 1883; Jules Verne művei stb.).
A gyermekszereplős szigetregények témaköre többnyire azonos: milyen magatartás és kapcsolatrendszer alakul ki a gyermekcsoportban, milyen közösségek jönnek létre, milyen törvényekkel? Milyen eszközöket, de inkább tudást, tapasztalatot, beidegzéseket hoznak magukkal, melyekre támaszkodnak, melyeken lépnek túl? Milyen természeti-társadalmi jelenségekkel találják szemben magukat, hogyan sikerül rajtuk úrrá lenni? Milyen tudatformák vezérlik magatartásukat?
A századforduló körül, majd az első világháború megrázó élménye után új kérdéscsoport fogalmazódik meg az előzőek mellett: megmenthetik-e a válságba jutott modern kultúrát a legifjabb generációk, megvan-e a kicsikben a jövő záloga, avagy eleve az emberben rejlenek a barbár erők?
A legyek ura gyerekcsoportja (6-12 esztendős fiúké) is egy lakatlan szigetre kerül (amely valami korallszirt a tengeren” – a fordítás Göncz Árpád munkája). Néhány jelzésből megtudhatjuk, hogy körülöttük, a hátrahagyott felnőttvilágban a második világháború tombol. Az a repülőtér, ahonnan az ő gépük felszállt, kevéssel utóbb atomtámadás vagy más katasztrófa áldozata lett. A cselekmény során egy halott ejtőernyősre bukkannak a kisfiúk – rémítő látványa a gyermeki hiedelemvilág alakulásában is szerepet játszik. A mű végén, a legvégső pillanatban érkező megmentő felnőtt egyenruhában, revolverrel magasodik a földön fekvő Ralph fölé. Kérdése (Remélem, senkit sem öltetek meg+”) sok élettapasztalatot sűrít. A háttérben egy matróz a csónak tatján géppisztolyt tartott”.