November utolsó napjaiban véget érnek az építészeti munkák a Törzsgyár mintegy százéves
csarnokában, és Ózd új, országos jelentőségű kulturális intézménye, a Digitális Erőmű névre
keresztelt kutatási-fejlesztési-módszertani központ hamarosan megnyitja kapuit a nagyközönség előtt
is. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) égisze alatt létrejött projekthez egy TIOP pályázat
biztosította az ipari műemléképület felújításának és átalakításának forrásait. Az alagsorban kerül
berendezésre a Digitális Kárpát-medence kiállítás, illetve egy informatikatörténeti tárlat. Az eredeti
alagsori falszerkezet és gépalapok kijelölte útvonalon falra és padlóra vetített filmetűdök idézik meg
hazánk és a Kárpát-medence jellegzetességeit, az utóbbi majd 100 év mozgóképein megelevenednek
közös történelmünk nevezetes pillanatai.
A földszinten különös hangulatú közösségi tér létesül az eredeti berendezési tárgyak, például néhány
régi trafó díszletei között; a felső emeletre pedig hamarosan beköltözik az a Módszertani Központ,
ahol folytatódik a magyar nemzeti kultúrkincs digitalizálása, valamint a már digitalizált emlékek
rendszerezése és közzététele.
Az 50 főt foglalkoztató intézményben irodák, korszerű eszközökkel felszerelt oktatási stúdiók és
konferenciaterem segítik majd a digitalizáció nyomán induló elektronikus tananyagfejlesztés, az
online és személyes képzések létrejöttét egy TÁMOP program keretében. Az itt folyó munka egyik
legizgalmasabb fejlesztése a Digipédia nevű kulturális adatbázis és hozzá kapcsolódó oktatási
alkalmazás lesz. A több elektronikus eszközön, így okostelefonon, tableten és asztali számítógépen is
elérhetővé váló több ezer dokumentum egyfajta virtuális múzeumot hoz létre, ahol az érdeklődők is
böngészhetnek a közgyűjtemények dokumentumai, filmek, hanganyagok, szöveges és képi emlékek
között. Az ismertetők, leírások mellett 3D-s modelleket is tartalmazó program több
műveltségterületen és évfolyamon hasznosítható alkalmazásokat is bocsát a tanárok és diákok
rendelkezésére.
A hosszabb távú városfejlesztési tervbe illeszkedő Digitális Erőmű a két említett pályázat révén, a 300
milliós hazai forrásból származó önrésszel együtt összesen 2,4 milliárd forintból valósul meg, és
remélhetőleg nemcsak a helyiek, hanem a turisták érdeklődésére is számot tart majd. Hasonló
projekt ugyanis még nem indult Kelet-Közép-Európában, sőt, az Európai Unió digitális piacán is úttörő
kezdeményezésre méltán lehetnek büszkék a magyar fejlesztők. A tervek szerint az intézmény
nemcsak az oktatásban, tudományos életben és digitalizálásban tevékeny szakemberek és tanárok,
diákok számára lehet vonzó célpont, de a százéves épületbe költöző high-tech megoldások, múlt és
jelen e sajátos ötvözete a szélesebb közönséget is meghódíthatja.
- Diák
- Szülő
- Pedagógus
- Ajánló
Válassza az Oldal lehetőséget