Az 1956-os forradalom budapesti bölcsője a Műegyetemen volt. Az események egyik kiinduló pontja az október 19-én este, a Hess András téri Központi Diákszállóban rendezett diákgyűlés volt. A műegyetem diákjai először ekkor foglalták pontokba az akkor még döntően a szociális elégedetlenségből fakadó diákjóléti követeléseiket. Szegeden megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) és 1956. október 20-án megfogalmazta azt a 16 pontot, amelynek első változatát a Műegyetemen az ország egyetemeinek küldötteiből alakult diákgyűlés résztvevői öntötték végleges formába október 22-én.[1]
| „ | Gyűlés gyűlést követ egyetemeinken és főiskoláinkon. Gyűléseznek a budapestiek, a szegediek, a pécsiek, gyűléseznek a mérnökök, a bölcsészek, a jogászok és a képzőművészek. Ezeknek az ifjúsági gyűléseknek forró és viharos a hangulata, az áradó folyamhoz hasonlatosak inkább, mintsem a mesterséges mederbe terelt patakhoz…… | ” |
| – A Szabad nép Új, tavaszi seregszemle című vezércikke 1956. október 23-án[2][3] | ||
| „ | Mi nem fogalmaztunk meg előre pontokat. Mi nem is tudtuk, hogy a műegyetemisták aznap éjjel pontokat fognak fogalmazni. Mi 22-én elkezdtük, ez a négy ember a szervezést, és megállapodtunk, hogy ki hova megy. És abban is megállapodtunk, hogy megpróbáljuk koordinálni estére, hány kar vesz részt a felvonulásban. Ebben biztosak voltunk. Vera megígérte a főiskolásokat, Vekerdy (azt hiszem, a jogi karon volt akkor), a Tamás megígérte a jogászokat, én azt, hogy elmegyek a Közgázra, a bölcsészek jönnek. Velünk volt még Karátson Gábor is… Szóval egy csomó ember: itt legalább 4-5 kar részvételére számíthattunk. Ez azonban majdnem meghiúsult, ugyanis a bölcsészkaron parázs vita volt a Március 15-e Körben… A gyűlést Pozsár azzal nyitotta meg – aki akkor DISZ-titkár volt -, hogy ő fölhívta az Írószövetséget, és ott Máté György azt mondta, nem lesz tüntetés. Mire én az első sorban ülve fölugrottam és bekiabáltam: „- Ha az írók nem mennek is ki az utcára, az egyetemisták kimennek.” Hát erre óriási taps tört ki. Pozsár rögtön változtatott, és azt mondta: „- Hát kérem, ha a tagság akarja, akkor legyen tüntetés. Akkor kimegyünk.” Szóval rögtön ügyesen átrendeződött. | ” |
| – Beszélgetés Gömöri Györggyel az 1956-os forradalomról Tasi József interjúja[4] | ||
A diákszervezetek által szervezés alatt álló felvonulást a Belügyminisztérium csak akkor engedélyezte, amikor az már elkerülhetetlennek látszott. 14:00 óra körül Kopácsi Sándor budapesti rendőrfőkapitány és Fekete Károly belügyminiszter-helyettes jelentett be az egyetem udvarán Piros László belügyminiszter megbízásából az egyetemen tanuló diákok felvonulásának engedélyezését, amelyet az adást megszakítva a Magyar Rádió 14.23-kor közleményben is ismertetett. A Műegyetem udvaráról a Budafoki úti kapun keresztül 1956. október 23-án délután fél három-három óra körül indult el az egyetemisták felvonulása, rendezett és fegyelmezett sorokban. A felvonuló fiatalok többségét a Rákosi–Gerő-klikk hibái és vezetési módszerei feletti elkeseredettségében az a szándék vezette, hogy ezeket a hibákat megszüntetve, a népi demokratikus rendszer alapjait megerősítve, a szocializmus építésének útján haladjon előre az ország.[5] A szervezők pontosan megjelölték a tervezett útvonalat (Gellért tér–Gellért rakpart–Döbrentei tér–Döbrentei utca–Lánchíd utca–Főutca–Jégverem utca–Bem rakpart).[6] A 16 pontban megfogalmazott[7] követelés (A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását.) szerint, a Bem-térre vonuló tömeg egyik jelszava a Kossuth címert akarunk! volt.[8] Ekkor született meg a forradalom későbbi jelképe a Rákosi-címertől megszabadított nemzeti zászló, amelyen egy lyuk tátongott a gyűlölt címer helyén, több visszaemlékező szerint már a felvonulás során a Bem rakparton látható volt egy ablakból lengetett lyukas zászló. Az ELTE és a műszaki egyetem hallgatói a Bem-szobornál találkoztak.[9]
Bővebben:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_1956._okt%C3%B3ber_23-i_budapesti_t%C3%BCntet%C3%A9s
Forrás: hu.wikipedia.org