„Nyuszi ül a fűben…” juthatna eszünkbe az oly kedves gyeremekdal, ha nem tudnánk, hogy a képen egy fonófa látható.Jómagam is csak azért tudom, mert készítettünk néhányat az órán egy népi játszóházhoz.

 Hogy hogyan kell használni, azt én sem tudom, de amint rájövök, hírül adom „Fonás fonófával” című írásomban, illetve várom a megfejtéseket kedves szülők, kollégák, gyerekek!Ja!,hogy mit csináljunk vele addig, hm..jó lesz papírnehezéknek, porfogónak, könyvjelzőnek, vagy akár kulcstartónak is…:0) Ha megbarátkoztunk a gondolattal, hogy egykoron kipróbáljuk a fonást, e remek segédeszközre biztosan szükségünk lesz, úgyhogy lássuk hogyan is készíthetjük el kedvenc fonófánkat, mely életünk végéig hű társunk maradhat. Először is szerezzünk egy 5mm x70mm x120mm-es fenyő lececskét. Végszükség esetén,ha nem vagyunk túl igényesek jó a rétegelt lemez is, de azzal szenvedni fogunk, mivel reszeléskor hajlamosak ezek a rétegek lepattogn i egymásról. Tehát megvan a fa.

1. Ha van kéznél másik fonófa, használjuk sablonként, ha kedvet kapunk a nagyüzemi gyártáshoz, érdemes kartonból is eltenni egy mesterpéldányt, de szabadkézzel is lerajzolható.

2.Mivel ívet vágunk érdemes lombfűrészt használni, mivel nekünk nem volt, ezért azt a módszert mutatom be, hogyan boldogulhatunk keretes fémfűrésszel.

3. Az íveket „egyenesítsük ki”, azaz rajzoljuk körbe elnagyolt egyenes vonalakkal, amiket már fémfűrésszel is könnyen kivághatunk.

 

 

 

 

 

4.A fülecskék közti ívet fúrással készítsük- mi megpróbáltuk kivágni…nem sikerült.Ehhez a művelethez 10-es szárat tegyünk a tokmányba.

FONTOS!A vágásnál-s majd a reszelésnél is- figyeljünk oda, hogyan tesszük a lecet a satuba!Ha a vágási pont messze esik a satupofától majdnem biztos, hogy a kilengések miatt eltörik a léc.A vágás egyenes vonalon, fentről lefelé történjen-mert az a biztos- a stuhoz minnél közelebb!

5.A nagyolás után reszelővel kialakítjuk a méretpontos formát-magyarán egész a vonalig forgácsoljuk a fát.Gömb, vagy félgömb profilu reszelő előnyben, e nélkül próbálkozhatunk a szegecshúzóval is, nem szakszarű,de egész hatásos.

 

 

 

 

6.Reszelés után 13-as fúrószárral készítjük a nagyobb furatot.

 

7.A kellemesebb fogás érdekében az éleket törjük le, azaz óvatosan, és finoman reszeljük át azokat.

8.Végezetül alaposan csiszoljuk át, ehhez P120-as csiszolópapírt ajánlok.

Ugye nem is volt olyan ördöngös, nagyon hasznos lehet még a hosszú téli estéken.Használja mindenki kedvére, aki tudja hogyan, mihamarabb jelezze!

Kellemes időtöltést!

 

Szerszámok: Alapanyag:

-ceruza, vonalzó, sablon -5mm vastagságú fenyőléc

-lombfűrész/ feretes fémfűrész

-satu

-reszelő-lehetőleg félgömb

-/Állványos/fúró, 10,13-as fúrószár